csütörtök, június 21, 2007

50. bejegyzés a fölösleges tudományoskodásról

„A Második értekezés annak története, hogyan beszél egy ember "[a]z emberről […] emberekhez" (Oeuvres completes, 3:131 {83*}). A szituáció posztulál egy megnyilatkozást (egy ember beszél…), egy jelentést (az emberről) és egy olvasást (emberekhez), vagyis egy háromszoros artikulációt a megnevezés egyetlen aktusán belül. Ez a struktúra minden kognitív diskurzusra nézve paradigmatikus: ugyanis minden kognitív diskurzus mindig egy létezőről szól, mint amilyen az "ember", ahol a főnév nem más, mint az azonosság és a különbség megtévesztő játékát felváltó fogalmi metafora. Ennek naivan empirikus megfogalmazása (amit Rousseau elkerül) azt állítja, hogy az embert mint fajt a nyelv birtoklása határozza meg, mint sajátlagos {proper}, megkülönböztető jellemvonás. A nyelvet azonban nem úgy "birtokoljuk", ahogy a természeti tulajdonságokat. Azt mondani, hogy "mi" vagyunk a nyelv tulajdon(ság)a {property}, éppannyira helyes {proper} vagy helytelen {improper} volna, mint ha ennek fordítottját állítanánk. E megfordítás lehetősége egyenlő annak kijelentésével, hogy minden diskurzusnak referenciálisnak kell lennie, noha egy sem képes jelölni a maga tényleges referensét.”

„Minden narratíva saját megnevezésbeli eltévelyedésének történetét meséli vég nélkül, s csupán arra képes, hogy a retorikai összetettség különböző szintjein megismételje ezt az eltévelyedést.” (Paul de Man)

Néhány órával ezelőtt ilyen és ehhez hasonló szövegeket olvasott fel a barátnőm, aki egy ideig pénzt fizetett, hogy ilyesmit olvashasson, most meg neki fizetnek, hogy ezt tanulja. Addig beszélgettünk, amíg megértettem miről is van szó tulajdonképpen. Vannak emberek, akik mindefélét összeolvastak az életben, több nyelven, természetesen, és úgy gondolták, hogy ha csak egyszerű konyhai nyelven elmesélik a barátaiknak a legújabb felfedezésüket az irodalomról, akkor senkit nem érdekelne, vagy még rosszabb, senki nem tulajdonítana az ők fennkölt elméjüknek különösebb jelentőséget. Ezt kivévendő úgy döntöttek, hogy minden többnyelvű olvasmányukból kivesznek szavakat és kifejezéseket, kombinálják őket, illetve felcserélik a végződéseket. Ennek következtében olyan új szavakat és kifejezéseket kapnak, amelyek szótőben emlékeztetnek egy már ismert és használt szóra, tehát a figyelmes olvasó esetlegesen felfedez valami értelmet is akár, ám az egyszeri érdeklődő bambán mered a szövegekre és minél több ilyen bamba érdeklődő akad, annál inkább elterjed a híre, hogy X vagy Y mennyi okosságot összehordott egy kicsiny mondatban. Eképp alakulnak ki azok a csodálatos elemzések, diskurzusok, tananyagok, elmélkedések, melyek fiatal és még érdeklődő diákok agymosását hivatottak véghezvinni.

Olyannyira sikeresen működik ez az évek óta bejáratott és állandóan újuló módszer, hogy fennebb említett jóbarátom az imént ajánlotta fel (nem kis gonoszsággal a hangjában), hogy hajlandó kijavítani a helyesírási hibáimat.

„A narratíva egy mimétikus aktus.” (Paul de Man)

PS: ha teljesen véletlenül akad az olvasóim között olyan, aki elhivatás-szerűen űzi ezt a mesterséget, akkor szeretném neki jelezni, hogy nem ítélkezem (hogy is tehetném) a munkája és a hivatása fölött, én is csak egyszeri bamba olvasó vagyok, aki még nem ájult ki az értelem ilyen szintű megnyilatkozásaitól.



* J.-J. Rousseau: "Értekezés az egyenlőtlenség eredetéről", in: Uő: Értekezések és filozófiai levelek, ford. Kis János, vál., utószó és jegyz. Ludassy Mária (Budapest: Magyar Helikon, 1978).

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

A helyesírási hibákat végül nem kellett kijavítanom, de rég nem derültem ekkorát a Self-em mimétikus aktusain.

Ugye értitek miről beszélek?
he he

(s ha valaki érti, kérem, magyarázza el nekem is, mert igen hamarosan kell küldenem egy dolgozatot ebből a tárgyból...)

Névtelen írta...

Az a baj ezekkel a tudományos szövegekkel, hogy valami mindig egész sok minden egyebet (is) jelent(het), ahhoz képest, mint aminek első olvasásra tűnik. Egyetlen kifejezésről, amiről azt hittük végre megértetteük, mit is jelent, kiderül, hogy az adott tudományterületen ezt, egy másikon amazt, a harmadikon meg már teljesen mást.
Soha nem értettem az egyetemen, hogy ha azt akarják, hogy felfogjak valmait, akkor miért sajnálják az időt és a teret arra, hogy kicsit konyhaibb nyelven ugyan, de szépen magyarul mondjuk el a dolgok lényegét. Azoktól a mondatoktól rázott ki a hideg legjobban, amikben szinte csak olyan szavak, kifejezések voltak, amikről sejtettem, hogy mit fednek, de amiknek egyben nem volt számomra semmilyen értelmük.
A legbosszantóbb pedig az volt, amikor egy ilyen gyötrelmes féloldal után a szobatársnőm szépen, érthetően,emberi nyelven elmondta, mit olvastunk. Óhatatlanul is azt erősítették az ilyen események, hogy hülye vagyok. és ez azért nem volt kellemes...

Névtelen írta...

jajisten, még a téli narratíva-dolgozattal is el vagyok maradva. most büntetésből 20 oldalt kell írnom. s nem tudok ráhangoldni. sőt, már blogot sem tudok nyugodtan olvasni, mert itt is a mimetikus aktusok emlegettetnek.

VNT írta...

ne haragudj reku. (kicsit kellett kacagnom)nem akartam egy elo lekiismeret lenni, vagy egy mimetikus uldozes, vagy valami hasonlo. a kovetkezo bejegyzesem mar nyugis lesz es mosolygos, jo? es ha veletlenul akarod majd publikalni a dolgozatodat, en ezek utan mar szivesen felajanlom a blogomat. :)))

Névtelen írta...

Dehogy haragszom. Az egy olyan nap volt. A te blogod előtt a Julcsáén (http://graphoman.blogspot.com) olvastam a következőket: "A magam részéről a mennyire-későn-elég-elkezdeni-tanulni című tragikomédiát játszom éppen." Úgy látszik, a levegőben volt/van ez a virtuális üldöztetés. :)