75. bejegyzés a kirándulásról

Minden azzal kezdődött, hogy TSZ megkérdezte decemberben, hogy szeretnénk-e menni a pasimmal velük együtt Barcelonába? Én visszautasítottam az ajánlatot és a téma itt lezárult.

Most ott tartunk, hogy nem bírom összefogni a szám a boldogságtól, vagy bármi érzés is legyen, inkább várakozás, mert mindjárt, alig néhány óra múlva indulunk Barcelonába, 16an, legjobb barátaim, talán még néhány embert vinnék a tökéleteshez.

Szeretnék blogot írni, egyáltalán nem kívánom abbahagyni, azt sem tudom, miért ekkora csendek, hiszen vannak témáim, amelyek köröznek a fejembe. Szeretnék írni az arcokról a blogok mögött, a munkahelyeimről, a megválaszolatlan kérdésekről, a főnökök tiplógiájáról, de attól félek legközelebb ugyancsak Barcelonával fogok jelentkezni.

74. bejegyzés a butaságról

Én próbáltam mindig nagyon korrekt lenni ebben a blogban, mert gondoltam úgy dukál. De most, most olvastam egy blognak egy kommentjében egy mondatot. És valóban az asztal alá röhögtem magam tőle, aztán elkeseredtem, hogy ilyen gondolatok nyilvánosságra kerülhetnek. És most a leggonoszabb énem visszafordíthatatlan előtörésével felteszem ide, reménykedve, hogy más is jól fog szórakozni.

"A férfi olyan, mint a jó bor. Szőlőként kezdik és a nőkön múlik, hogy kitapossanak belőlük mindent, amíg át nem alakulnak egy elfogadható valamivé a vacsorához."

Ps: szerzőjét nem ismerem, tehát azért még a maradványaiban leledző korrektség kikívántatja belőlem, hogy nem az embert kritizálom, hanem ezt az egy mondatot. Nándika, ha még élnél, most azt mondanám, muhahaha.

73. bejegyzés a könyvekről

Kaptam én is labdát, tulajdonképpen több helyről is, arra vonatkozóan, hogy...., valójában nem is tudom mire vonatkozóan, úgyhogy X után szabadon azt írom le, hogy hirtelen mely könyvek jutnak eszembe, ha az elmúlt év különlegesebb irodalmi élményeire gondolok.

Első helyen szerepel Salman Rushdie-tól a Sátáni versek, az nekem az év kihívása volt, még mindig nem fejeztem be, mert közben pihennem kell, teljesen lenyűgöz, elbűvöl.

A többi nincs sorrendbe téve, és azt hiszem már rég el kellett volna olvasnom őket, de valahogy így alakult.

Umberto Eco: A Foucault inga (csak ráerősített az egyébként is megszállottsággá növekvő összeesküvés elmélet vonzalmamra)

Emil Ajar: Előttem az élet (minden harmadik mondatot ki akartam írni belőle)

Szabó Magda: Für Elise (magyar irodalomból soha szebbet, de igaz, kevés magyar irodalmat olvasok)

Mario Vargas Losa: A város és a kutyák (számomra a legmegkapóbb Losa)

És a Sógunt James Clavell-től csak nem hagyhatom ki, még ha így hat is lesz.

Továbbdobom Gadának, Tihamérnek és TSZnek.