48. bejegyzés az eufóriáról

Azok számára, akik a lelkiállapotomért aggódtak szombat este óta és emésztették magukat az eltűnt értéktárgyam fölött érzett szenvedéseim miatt, nos, azok számára szeretném ezúton közölni, hogy a Gyűrű megkerült. Eltűnése óta érzem jelenlétét a környezetemben, tudom, hogy valami vonzza felém, de nem találtuk meg az egymáshoz vezető utat. Igazán nem tudtam eldönteni, hogy inkább a Frodóéhoz vagy inkább a Szauronéhoz hasonló érzések uralkodtak fölöttem az elmúlt két napban, hiszen a hordozó én voltam, de egymás elvesztése óta állandóan jelzett felém, hogy itt van valahol, arra vár, hogy megtaláljam. Önkéntelenül is meg-megsimogattam üresen maradt helyét, öntudatlanul forgattam vissza normális helyére, és minden alkalommal kicsit összeszorult a szívem, amikor felfedeztem, hogy nincs ott, csak a mozdulat utal jelenlétére. Nosztalgikus hangulatban idéztem fel közös emlékeinket, az elmúlt néhány évet és szomorúan gondoltam üresen maradt, ám annál jobban meghatározott helyére a kezemen.

Azok számára, akik mostanra teljesen felidegesedtek, hogy egy esetlegesen vonzó kezdet után, amennyit csak az egologoból láttak, egy ennyire banális, mondhatni triviális történetet találtak, annyit elmesélek, hogy szombat este csak úgy megszűnt az ujjamon a kedvenc gyűrűm. Alapvetően nem hordok ékszert (fémallergia miatt) és ezért ha véletlenül utamba akad valami kivételes, akkor azt megszeretem. Jelen bejegyzés tárgyát egy irtó vékony aranygyűrű képezi, amelyet édesanyám kapott nagymamámtól, majd idővel hozzám került. Ékszerész barátaim szerint izgalmas kis darab, a közepén van egy bog, mintha az ékszerész készítés közben összegabalyodott volna vele. A gyűrűt nagyon megszerettem és mint ilyen, ragaszkodtam is hozzá, mígnem szombat este, megmagyarázhatatlan körülmények között eltűnt az ujjamról. Intenzív keresésbe kezdett az egész lakás, majd rezignáltan úgy döntöttünk, hogy feltehetően ugyanott van, ahol a dobókocka, amelyik rizikó közben egy támadás alatt futott el és azóta sem jött vissza. Konyhánk bermuda háromszögét még senki nem találta meg, kivéve azokat a tárgyakat, amelyek örökre odavesztek.

Ma este arra az örömhírre jöttem haza, hogy a Lakótársam, aki mára szerencsecsillagommá nőtte ki magát (mert egyébként a húgom szokott az lenni) megtalálta a Gyűrűt. Ezt megünneplendő felteszek ide egy képet róla (a gyűrűről és nem a lakótársamról), hogy ha mégegyszer megszűnne engem boldogítani, legalább egy képem maradjon róla.

:))))))))))