34. bejegyzés az estéről

Az orchideatolvajban (Adaptation) a Nicolas Cage által alakított ikerpár (mert Cage annyira hasonlít önmagára) egyik fele forgatókönyvíró kurzusra jár. A nagy alapelvek egyike, hogy a forgatókönyvnek, s mint ilyen, a filmnek a végét nagyon ütösre kell csinálni, csattanósra, hogy odaszegezze a nézőt a székhez és felejthetetlenné tegye mind a 120 percet, mégha csak az utolsó 20-at is élveztük belőle.

Ezen gondolkodtam, míg Bregovic már a Mesecinat húzta, és még volt 20 perc a koncert végéig és a Kalasnijkov záró számra már egész show lett. Az Ederlezie csodálatos volt, talán a legszebb, beleborzongtam ötször. Az Auscencia sajnos nem sikerült nagyon jóra és az In the deathcar szerintem Iggy Poppal sokkal jobb. A Wedding and Funeral Orchestra 7 (8) fúvós zenészből áll, ők vezették fel a koncertet a nyüzsgésig tele sportcsarnokban. Majd jött a nagyon sármos feketében* a dobhoz és végül jött Bregovic (simán sármos) fehérben a gitárhoz és a laptophoz. Mert időnként a laptopról is jöttek zenék, de ezt csak a katonai távcsőnek köszönhetően láttuk, amit lornyon helyett használtunk a jobb látás végett. Volt két óriási kivetítő a színpad szélein, ami jó, mert lehetett látni rajtuk Bregovicot, ugyanakkor kellemetlen is kissé, mert miattuk nem lehetett látni Bregovicot élőben. De a fekete, széphangú, nagyon sármost könnyedén lehetett csodálni.

Íven za orkestra iz bjutifuul. És azok is. Inkább funeral orchestrara emlékeztetnek, akik fejbér ellenében hozzásegítenék magukat néhány temetési munkához és koncert után hazamennek és jól levágnak egy marhát, de ez mind kiegészítő gondolatsor a csodás zenéjük közben. Különben is azt hiszem, fúvós zenészek nem is lehetnek kistestű legények. És az énekes asszonyok, akik öt borzongásos Ederleziet énekeltek nekem. És a tömeg. Két oldalon a padokon az 50 lejes nézők, középen a VIP 100 lejes nézők. A legnagyobb showt az a 30-40 fiatal csinálta, akik lassanként kezdtek előbújni a sarokból és undorító módon oda mertek állni a VIP-sek elé táncolni és magasra emelték a kezüket, a lehetetlenek. Néhány nóta után már 3 biztonságis próbálta elmagyarázni nekik, hogy ez itt nem egy buli és nem lehet ilyen felelőtlenül viselkedni. Ez egy komoly koncert és aki 100 lejért fontosságot (el)tulajdonított magának, az biza megérdemli, hogy civilizált körülmények között élvezhesse az előadást.

A lányokkal megbeszéltük, hogy Bregovic olyan férj fajta és a nagyon sármos feketében pedig olyan szerető fajta.

A sportcsarnokban olyan szag volt a végén, mint a teremben torna után, pedig én azt hittem az egy spéci tornaszag.

Órákkal később elterveztük, hogy olyan kirándulásra megyünk, hogy a Hotel Costesben fogunk lakni és a Cafe del Marba járunk kávézni. Ha valaki netán felajánlja a magán repülőgét erre a célra, kérem, kommentbe szóljon nekem. És még néhány órával később már kivetkőztem magamból és arról vitatkoztam teljesen összefüggéstelenül egy magyarországi antropólogussal (vagy mi a szösz), hogy mi, erdélyi magyarok verbálisan frusztráltak vagyunk a magyarországiakkal szemben és hogy errefele nyelvjárásban mérjük az ember értékeit.

Megyek és bocsánatot kérek tőle.

*A nagyon sármos feketében az énekes volt bregovic mellett, nem jöttem rá ki az, de énekelni és kinézni nagyon tudott.