Tudom én, hogy egy Kelet-Európai ország körülbelül utolsó rendű dologként kezeli az oktatást, a kultúrát, környezetvédelmet, esélyegyenlőséget és még néhány hasonló maszlagot, ami maximum a Romana, Tiffany védjegyű regényekben olvasható. Tudom, hogy soha olyan elő nem fordult, hogy egy ország, vagy akár egy régió oktatásba és kultúrába fektessen és ennek eredményeképpen orrhosszal leelőzzőn másokat. Azt is tudom, hogy ha ezt még se Japán, se Írország és senki nem próbálta ki, akkor miért lenne Románia az úttörő, igaz? Tudom, hogy a mobiltelefonjaink mennyisége, a hektárok a ház alatt, négyzetméterek a hektárok fölött, a lóerők és a hónapok száma (mert az évest sem szeretjük már), a kilométerek száma lakóhelyünk és nyaralási pontunk között magasról veri azt a számot, ami gyermekeink életrevalóságát jellemezné, a kiskorban felolvasott mesék számát, vagy az általuk elolvasott könyvekét, az iskolában megértett leckékét, a korosztályukkal eltöltött érdemi időt, vagy kirándulásra pocsékolt órákat, vagy azt a néhány beszélgetést, amit esetleg szüleivel és iskolai körökben folytathatnak.
Persze, mindennél fontosabb a szám, amely meghatározza az érdeklődő számára, hogy hány darab csillag van az Európai Unió zászlaján. Olyannyira, hogy heves vita alakulhat ki tanügyminiszterünk és egy általános iskola diákjai között, amikor is a diákok együtt számolják a tanügyminiszter bácsival a csillagokat a zászlón, aki még így sem hajlandó elhinni, hogy valóban 12 van és nem 15, mint ahogy azt ő gondolta. Fokozhatatlannak tűnik bár a helyzet, főhősünk mégis képes az esetet követő sajtótájékoztatón tanácsosaira fogni vétkét.
Bővebben itt olvashattok róla:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése