17. bejegyzés az időjárásról

Ülök a fürdőkádban és olvasok. Nem mintha nem lenne elég hely az ágyban, vagy az asztal mellett, szeretek fürdés közben olvasni. Időnként, akár rendszeresnek is nevezhetném, mert kb. 10 percenként jelentkezik, átfúj rajtam a szél. Egyszerűen szélfúvás keletkezik a fürdőszobában. Keresem az ablakot, hadd csukom be és kímélem meg magam ettől a szinte naturalista élménytől, nincs ablak. Semmi. Egy ajtó van, az jól becsukva, meg sem rezzen, mikor a szél fúj. Hiányod átjár, mint huzat a házon. Ha kiemelem a kezem a vízből, könnyedén meg tudom állapítani honnan fúj a szél. Lehet, hogy a hajam is lobogna, ha száraz lenne.

Kellemességem emelendő, a szomszédban (a lakrész, melynek fürdőszobájában átfúj rajtam a szél fürdés-olvasás közben egy 4 emeletes tömbház negyedik emeletén van, egyedülállóként azon a falon, amelyiken van. A következő lakás már egy fallal odébb van) lágy, finom búgás hallatszik, mos a mosogép. Beszélget a család, probléma van a gyermek házifeladatával, megint ki kell menni falura, Jóskáék csak szombat este érkeznek, a 16 személyes tömbházi emeletek tipikus velejárója. Fúj a szél, zúg a mosogép, beszélget a család. Aztán fúj a szél, üvölt a mosógép, nem beszélget a család. A mosógép titokban kidöcögött a szomszéd lakásból, lázadni kezdett és az én ajtóm elé jött panaszkodni. Ott hallom, ahogyan morog, fortyog, dühöng, csavar, ereszt, öblít, csavar. Legfőképp csavar. Mérgében végigjárhatta az egész házat, hisz az eddig oly kellemesnek tűnő távoli búgást a dühödt centrifuga váltja fel olyan közelről, hogy akár a szelet átengedő fürdőszobaajtóm előtt is lehetne. Megáll a mondat a szemembe, fülelek, neszelek, tényleg itt lenne az a fránya mosógép?

Majd újra fúj a szél, a mosógép lecsendesül és én lapozok egyet.

16. bejegyzés a bloggerhisztériáról

Azon gondolkodtam, hogyha írok egy magamban leszűrődött összefoglalót az elmúlt napokban beindult hisztériáról, akkor vajon lealacsonyodok azoknak a szintjére, akik részt vesznek benne? Igen, valószínűleg le.

Természetesen, fájdalmas olvasnom és visszajelzésekben megkapnom, hogy mindannyian, kik ott ültünk a zsinagógában tulajdonképpen összeolvasztott , fennsőbbrendű blogmeghatározók vagyunk a tihamér márkájú tégelyben és szükségesnek érzem tisztázni, hogy én (mivel ez az én blogom) nem vagyok tégelytartalom.

Igazán nehéz lehet egy beszélgetést úgy visszaadni, hogy mindenkinek szerepeljen az összes megjegyzése, gonoszkodó kis hozzászólása, irodalmi és etikai alapokra helyezett véleménye, kirohanása, vagy elsuttogott kérdése. Ugyanakkor az rendellenesnek tűnik számomra, hogy egy olyan beszélgetés, mely inkább személyi kiábrándulásokat és tovább-burjánzott, elfajzott frusztrációkat hagyott egyes résztvevőkben és egyetlen konkrét következtetést sem a résztvevők egyikében sem, az a beszélgetés annyira határozott véleménynyílvánításnak, ítéletmondásnak és bélyegzésnek tűnjön fel a nemrésztvevők szemében.

Sajnálom, amiért akaratomon kívül járultam hozzá egy ilyen méretű magunkból kiforduláshoz, aminek következtében személyeskedések egész hulláma indult be (személyeskedni jó, személyeskedni kell és ha még egy kicsit lennék gonoszabb, akkor 3 pontba szedve bizonyítanám be a személyeskedés és a magas irodalom közti összefüggéseket), és hogy bloggernaivitásomba voltam megsértve, amikor kiderült, hogy mennyire félreértettem embereket és helyzeteket.

Szeretném saját kis írásaimat megtartani ugyanolyan ártatlannak, célzásmentesnek és szárnypróbálgatásnélkülinek, amilyen eddig volt, és remélem sikerül a továbbiakban is élményt nyújtani annak a néhány barátomnak és családomnak, aki olvassa.

Ps. Szerintem a 360-asokkal nincs semmi baj.

15. bejegyzés a meghiúsult tervekről

Tegnapra a következők voltak kitűzve: bevezetni 50 pályázatot, írni egy programtervezetet, elmenni 7-től orgonahagversenyre, kocsmázni a hangversenyen résztvevő barátaimmal, vagy kocsmázni az ismeretlen ismerőseimmel.

Ehhez képest bevezettem 7 pályázatot, autóztam (ha azt lehetett autózásnak nevezni) Kolozsvár központjában 1 óra magasságába, késő délutánig ültem az irodába, ebédeltem, háromnegyed órát beszélgettem az egyre mélyülő barátságok hosszú távra kivetített negatív következményeiről, sétáltam a városba, kimentem a fellegvárba, csodáltam a fényeket, visszasétáltam a városba és útközben egy olyan utcában jártam, amilyenről eddig csak mesékben olvastam. Galileo Galilei utcának hívják, keskenyebb, mint egy járda, autó be sem férne, apró kavicsokkal van kirakva, meredek, korlát van a szélén, csak a csillagok és a város fényei világítják be, házak szegélyezik mindkét oldalon. Csodálatos.

Egyáltalán nem helytálló elméletet szőttünk arra vonatkozóan, hogy az emberek kivel szabadna barátkozzanak. A barátságok kasztrendszerében a párkapcsolatban élők csakis párkapcsolatban élőkkel barátkozhatnak, szinglik csakis szinglikkel és házasságban élők csak házasságban élőkkel. A kompromisszum addig terjedt, hogy a házasságban élők barátkozhatnak párkapcsolatban élőkkel, mert a kötöttség, bár fokozatai különbőzőek, nagyjából azonos. Tehát, ha két, párkapcsolatban élő ember barátkozik, akkor soha nem áll fenn annak a veszélye, hogy barátságuk megromlik, mert az egyik lepárosodott, hogy viszonyaik tisztázatlanok, mert egyikük szabad és ennek ezeregy folyománya. Ugyanakkor, a szinglik kasztjában megvalósuló barátságok végződhetnének mind párkapcsolatban.

Ugyancsak párkapcsolati elméletek közé tartozik az is, amelyet, bár nem egészen elmélet, az apámmal közösen neveztünk ki helyénvalónak és ami arról szól, hogy történelmi időkben az apák, a családok kiválasztották gyermekeiknek a megfelelő párt. A társadalmi létra felső három fokán álló családok joggal választhattak gyermekeiknek párt, hiszen azokban a körökben szempont volt a vagyon, a státusz, a nevelés, iskolázottság (még ha/főként ha ez házi tanítókkal is valósult meg). Így, ha két jó házból származó fiatal kötötte össze az életetét, még akkor is, ha nem szerették egymást, minden esélye megvolt annak, hogy kiegyensúlyozott, akár harmonikus családot alapítsanak, mert hasonló szellemiségben nevelkedtek. Két különböző társadalmi szintről származó család gyeremeke, még oly szerelmesen is, többnyire halálraítélt kapcsolatot hozhatott csak létre, hisz a lángolás elmúlásával olyan napi problémákkal kellett szembenézzenek, melyek megoldásában sokat nyomott a latban neveltetésük szellemisége. Ezeket kiküszöbölendő, ősapáink és ősanyáink méltán szólhattak bele gyermekeik párválasztásába.

Természetesen, ma már megkövezés járna annak a fiatalnak, vagy annak a szülőnek, aki ilyenre még gondolni is mer, hisz oly nagy szabadságban és függetlenségben élünk, ahol az minimum, hogy szabadon választjuk meg párjainkat. Aztán további minimum, hogy kapcsolatunk működőképes lesz, és hogy soha nem követjük el a szüleink által elkövetett hibákat. Mi annyira más generáció vagyunk, olyan klasszak és felvilágosultak.

Nincs következtetés, mert ez az én blogom és azt csinálok vele, amit akarok. De, a tegnap annyi szó esett arról, hogy melyek a helyes minták, vagy példák, amelyeket követünk és amelyeket a magunk során átadunk, illetve arról is, hogy milyen viszonyt tartunk fenn embertársainkkal, hogy muszáj volt ma elmékednem róla egy kicsit.

Néhány év házasság után és egy kamszkorú gyermek esetén visszatérek a témára. Addigra én leszek a legöregebb konstans blogger az Erdélyi Magyar Blogoszférában (EMB).

14. bejegyzés ismeretlen ismerősökről

Magamtól soha nem jutott volna eszembe, hogy a blogom nézettségét mesterségesen generálhatom. Az sem, hogy rákeressek. De én olyan fiatal vagyok a blogolásban, annyira tapasztalatlan, hogy az én blogomat barátaim készítették helyettem, én örvendek, hogy a szüleim olvassák, és minden idők kedvenc bejegyzését kinyomtatva hordom magamnál. Ilyeneket vallottam a tegnap este ismerős ismeretleneknek, akiket olvasok és akiket nem, akik beszéltek és akik nem. A nagy szám visszabeszélt nekem és szükségem volt szinte egy órára, amíg a blogos megbeszélést a Tranzitban ne személyes kérdésnek fogjam fel, hanem egy tapasztalatnak, amiben nekem is részem volt.

Nem tudtam, hogy tartják bloggerek egymás között a kapcsolatot. Azt sem tudtam, hogy szoktak lenni blogos találkozók, hogy ezek lazák, fesztelenek és ismerkedősők. Kaptam meghívást egy beszélgetésre, ami a blogolásról szólt. Nem tagadtam meg magam: késtem és sokat beszéltem. Azt hiszem, csak az előzőért kérek elnézést. Meg, hogy nem mutatkoztam be. Mert az lejárt az elején, amikor én nem voltam ott.

Azt hiszem, nem örvendek olyan nagyon, hogy arcot köthetek a bejegyzéshez. A technikai cseleken kívül azt is tanultam, hogy a blogolás szabad, korlátlan, despotikus, egyeduralmi. Azt írsz, amit akarsz, arról, amiről akarsz, akkor, amikor akarod, függhetsz tőle és nem, elvonhat a munkádtól, és el a szabdidődtől is, lehet személyes és tematikus, szólhat kávézásról, de az unalmas és szólhat orgiákról, de az már nagyon személyes. Lehet fotós, politikai, barátokról szoló. Nincs etikája. Talán. Mert a blog etikája azonos a blogírójával, de közben nem tudjuk, hogy a blog azonos-e a blogíróval.

Kis város a kincsesváros, összefüggnek az életeink. Elhangzott egy akváriumhasonlat is, amely bántóan igaz bír lenni. Most látok arcokat, akiket eddig is láttam. De, most tudom, hogy ők mit írnak. Sok varázsát vesztette a blogolás. Nem akarok cinkosan összefutni valakivel az utcán, kocsmában, mosolyogni és köszönni – de nem azért, mint eddig, mert valahonnan tudunk egymásról, hanem, - mert tudom, hogy mit ír, mit gondol a világról. Annyira lett személyes a blogolvasásom, amennyire nem akartam

Láttam egy bloggolót, aki nagyon szimpatikus volt, talán a leginkább a társaságból. Láttam egy bloggolót, aki kellemesen meglepett és szerettem, amit csinált. Láttam egy bloggolót, akivel boroztam egy közös barát lakásán és nem ismertem. Láttam egy bloggolót, akinek nem tudom többé úgy olvasni bejegyzéseit, hogy ne látnám állandóan magam előtt az arcát. Nem láttam sok bloggolót, akik megmaradnak nekem, olvashatom úgy őket, hogy nem kell hivatalosan tudjak róluk, ők nem kell tudják, hogy én olvasom őket. Néha jobb olvasni, mint írni.

Mintha befejezetlen lett volna. Idegenekkel tematikusan fenn tartani beszélgetést számomra azt jelenti, hogy esetleg következtetéseket vonunk le. Itt nem vontunk le semmit a személyes benyomásokon kívül, mert a vélemények erőszakosan eltérőek voltak. Ha baráti bloggerborozás lett volna, talán mindenki szabadjára engedi magát és érdemi vita alakul ki.

Többnyire jól éreztem magam.

Annyira sajnálom, hogy e bejegyzés megírása előtt elovastam ismeretlen ismerőseim véleményét ugyanarról a tapasztalatról. Kissé szomorkás....

13. bejegyzés a magyar nyelvről

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.

Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?

Csók, ha adják százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.

Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.

Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

Főmérnöknek fő a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen ,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.

Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza mentén mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.

Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.

Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.

Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?

Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.

Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.

12. bejegyzés a hétvégéről

Piroska örök dillemája a farkas és a vadász között. Szüksége van a farkasra, hogy bekebelezze Piroskát, hogy a vadász megmenthesse és szüksége van a vadászra, hogy megmentse, ahhoz, hogy a farkas bekebelezhesse. 20 személyes asztalfoglalás kellemes munkatársi beszélgetésre, amiből 50 személyes orcátlan, asztalborogató buli lett alacsony kálciumszinten és művészkapcsolatokról folytatott értelmetlen beszélgetésekkel. Meggyőző és hatásos szobára csalogatás hajnalban, mert a tizedik emeletről gyönyörűen látszik a négyes korridor. Munka reggel hatig, roma párti lekísérése, a nőiesség, mint türelmetlenségi faktor, ingerlő társaságok, szendvicses ebédek és finom vacsorák. Újsággal takargatott fehér lábak, besepert bókok száma, könnyes kacagások, állva tapsolások, ezredik, századik és ötödik megnevezése, kifizetetlen számlák, karikás szemek, sok cigi, ingyen kávé, szivacsos fehér csoki.
Három szál gyönyörű vörös rózsa és egy évforduló.
Félreérthető és félreértett helyzetek. Karaoké, fenyegetés, részegség. Narancsok találkozása. Hiteles és nevetséges megszólalások. Rövid telefonbeszélgetések, szükséges győzködések, nyakkendő megszabadítások, szakmai megbeszélések, egymás nyakába borulások, lenézések, sajnálkozások, igéretek, meghívások. Rossz idő, jó idő, bor, pezsgő, köszönetnyilvánítások. Táncok, hazautak, Mozart, sértegetések, komoly és komolytalan beszélgetések.
Pizsama party hajnalban, fejfájós orrba verés, nehéz alvások, vicces helyzetek, nevetések.
A Magyar Ifjú Nihilisták Egyesült Köre (MINEK), illetve A Züllött Értelmiségiek Rendhagyó Társasága (AZÉRT), valamint szocigyanús tagok baráti összejövetele a fenn említett szervezetek ideológiai körének meghatározásához vezetett, majd kedves barátunkból a vidékért lezuhanó fénycsóva lett, majd igéreteket kaptam, hogy ha a kezeik közé kerülnék, mi lenne velem, belőlem.
Elromlott egy cipőtisztító, voltam ideges, szomoró, dühös, vidám, boldog, kétséges és kétségtelen.
Tartalmas hétvége volt.

11. bejegyzés az információs társadalomról

Nők az információs társadalomért. Ha már úgyis olyan mélyrehatóan foglalkozik vele a sajtó és Eckstein, kicsiny konyhánk kicsiny közössége úgy érezte az este, igazán lehetne drótot vezetni a nőbe. És vezettünk. Később, félórái súroltuk a konyhát és emelgettük a drótokat. Hogy nehogy megrázzon. Minket, nőket.
Négyen voltunk. Drótos és wireless internetek bevezetve a laptopokba, laptopok az ölünkbe. Itóka a poharunkban, cigaretta a hamuzóba, gondolatok az agyunkban. Hagyományoktól elszakadni képtelen kvartett, korszakalkotó gondolatok netes magunkba szívása közben mosunk. Mosógéppel, édesen zúg a háttérben, alapzaj a mélyreszántóak között, politikusok blogon feldobott őszinte nyilatkozatai, független magyar sajtótermékek objektív véleményei, nőiességtől mentes, elfogulatlan kinyilatkoztatásaink pasikról, fociról, gondolatok a világbékéről, az erdélyi magyar társadalomról, a kisbaconi közösség elektronikus írástudásáról, a művészetről, a hétvégi eseményekről, az oktatás helyzetéről. Mindenről, ami egy huszonéves, feminin, proletár közösséget foglalkoztat.
Majd sikoly. Elnyomott, meg nem értett és kellőképpen nem támogatott, versenyhelyzetbe kényszerített, ám annál magabiztosabb és öntudatosabb társaságunk egyik, ugyancsak mélyen művelt és tájékozott tagja sikoltozott, miközben megpróbált a székétől a mosógépig rohanni. Nem tehette. Bokáig tocsogott a szerencsétlen a habos vízben, mely sunyin, aljas módon, csendben, hangtalan, észrevétlen, átverősen, gonoszul hömpölygött ki a kagyló alól, ahol nyugodtan és enyhén számonkérőn feküdt a mosógép csöve, egyenletesen eresztve magából az első tisztálás szennyét, még habosan, kissé szürkén és szomorún, hogy jelen sorok szerzője megfeledkezett róla, nem helyezte az őt megillető helyre a kagylóba, ahol a lefolyó elnyelte volna a konyha teljes tartalmát. Mert a sikoltás pillanatában már csak víz volt. Nemes gondolataink közepette nem vehettük észre, hogy szinte bokáig ér, hogy úsznak a vacsora mardványai, hogy a tápkábelt belepte a víz, hogy a cipőnk átázott. A sikoltozás megnégyszereződött, majd gyorsan kihúztunk mindent az áramból, kivéve persze a mosógépet. Kirohantunk a konyhából, majd vissza. És végre megtértünk önmagunkhoz, igazi rendeltetésünkhöz és igazi helyünkhöz a világban. Négykézláb álltunk a konyha különböző területein, rongyokkal a kezünkben, zokszó nélkül, sikáltunk, áztattunk, csavartunk, majd megint sikáltunk. Megbántuk, hogy nem takarítottunk, így nem csak a vizet, hanem a benne úszó kétes kilétű tárgyakat és felitattuk, majd csavartunk, vedret, tálat ürítettünk, kendőt a fejünkre, majd megint csavartunk. Amíg száraz lett. Szárazra sikáltuk.
Megtagadom az internetet. Eldobom magamtól az elektronikát, a nemes gondolatokat, az élet megrontói. Káros felvilágosultnak lenni, rossz tájékozódni és véleményeket megosztani. Ezentúl visszatérek a konyhába, főzök fás kályhán, mosok a patakba lúgos szappannal, gyertyával világítok, egymás után szülöm a gyermekeket, vasárnap sütemény készítek, gyomlálom a kertet, zoknit stoppolok, férjem izzadt ingeit sikálom fehérre és keményítem gallérjait, vasalok, megtermelem a betevő falatot, 30 évesen úgy nézek ki, mint egy 60 éves, darabosan mozgok, visszeres a lábam, durva posztó törölköző kendővel karistolom szárazra a bőröm, csergével takarom a testem, hajnalban kelek, kihajtom a tyúkokat, majd velük is fekszem. Írástudatlan leszek, és nem szavazok.
Jelen bejegyzést tollba mondtam fejlődő komaasszonyomnak, aki megkért egy Férfit, hadd táplálja rá sorsomat a világhálóra.