66. rém hosszú bejegyzés az olasz-román botrány margójára

Napok óta konkrétan foglalkoztat ez az olasz téma, sok szempontból is. Egyrészt az Európai Unióban elfoglalt helyünk szempontjából, aztán a román állampolgárság szempontjából, aztán a külföldi vendégmunka szempontjából, majd a romániai román hozzáállás és a romániai magyar hozzáállás és egy cikk elolvasása óta a romániai roma hozzáállás szempontjából.

Románia szempontjából, én alapvetően pro Európa beállítottságú vagyok. Nem hiszem, hogy az Európai Unió a válasz és a jólétünk egyetlen biztosítéka, azt sem hiszem, hogy akkora nagy összefogó, közös érdekeken és hagyományokon alapuló közösségről lenne szó, amelynek föltétlenül tagja kell lenni, de azt hiszem, hogy egy ilyen mentalitású ország, amiben élünk (elnézést kérek minden, magát különbnek érző állampolgártól, amiért itt nyilvánosan az összes állampolgárt egy kalap alatt kezelem) nem fog megváltozni, csak ha rá van kényszerítve. Régebb mélyen hittem az elmagyarázzuk, megmondjuk, kielemezzük és akkor majd megérti elméletben, mely szerint ez az ország is valahogy csak előrelép a civilizációs létrán (nem dobigálunk banánhéjat az utcára, nem rázzuk a terítőt a szomszéd erkélyére, nem köpünk az utcára és tusolunk mindennap – ld/hd. Guerrilla reklám), ha nem is most, akkor majd az ükunokáink idejére. Az enyhe diktatúra-pártiságom ebben a témában hasonló ahhoz a, manapság mélyen elítélt és nagyon megvetett elmélethez, miszerint nem lesz a gyermek lelkileg sérült, felnőttkorában őrült pszichopata gyilkos, mert kapott 5 évesen két nyaklevest hazugságért. Lévén, hogy a gyermeknek egyelőre nincsenek társadalmi mintái, nincs, amit a hazugságon magyarázni, mert nincs mivel asszociálnia (nem gyermekpszichológiai elemzést tartok, mert cseppet sem értek hozzá, csak az analógia kedvéért használom). Ugyanígy, egy ilyen rendszerre és mentalitásra beállt országban talán vissza lehetne szorítani a lopást, ha a tolvajoknak levágnák a kezét. Nem hiszem, hogy meg kell értenie, hogy a lopás rossz, mert kárt okoz másban. Nem is érdekel, hogy a tolvaj megérti-e, hogy miért vágták le a kezét. Amennyiben ez azt az eredményt hozza, hogy a gyermeke nem fog lopni, mert fél a kézlevágástól és az unokája nem fog lopni, mert megtanulta, hogy az rossz és az ükunokája talán már egy egész erkölcsi körítést tud felhasználni a lopás elleni indoklásban, akkor az eredmény el lett érve. Ebből a szempontból fontosnak tartom, hogy beléptünk az Unióban, még ha egyes vélemények szerint ez az Unió halálát is jelentené.

A belépésünket követő néhány hónapban számomra elég világossá vált, hogy csak elméletben lettünk megszavazva, a gyakorlati következményei ennek a csatlakozásnak nem épp a létező tagállamok dédelgetett vágyálma. Mindamellett, hogy sokszorosan elhangzott mennyit nyer az Unió – és eképp a tagállamok – Románia csatlakozásából (hanem nem vettek volna fel, nyilván), gyakran rémisztgették a brit kisgyermeket elalvás előtt, hogy ha nem viselkednek jól, majd jön a román vendégmunkás és jól beijeszt nekik.

A román állampolgárokkal szembeni fenntartás több évre visszamutató probléma. Nem csak a bécsi hattyúevészetre gondolok, hisz ez extrém példa, hanem az összromán (állampolgári szinten) magatartásra, amely a legtöbb helyen meghatároz bennünket (pl. Amsterdami reptéren a leghangosabb és zajosabb sor a legtöbb csomaggal a román repülőre váró sor, vagy bécsi HM-ben vásárló romániai asszonyok kisebb, ám annál feltűnőbb csoportosulása – és ezek csak az én személyes élményeimnek egy része). Tulajdonképpen a lehetőség ott lógott a levegőben, csak valahogyan le kellett rá csapni. Amikor nagyon összeesküvés elmélet hangulatomban vagyok, akkor nem tartom kizártnak, hogy semmilyen román állampolgárnak konkrétan nem volt köze ehhez a gyilkossághoz, csak kellett valami kellően nyomós botrány, amivel legalizálni lehessen a kiutasítást. Amikor nem vagyok ilyen hangulatomban, akkor feszülten figyelem a híreket, írásokat a témában, hadd lám, hogy látja ezt a két ország politikai elitje és hogyan látja ezt a két ország egyszeri népe.

Băsescu nyilatkozatát láttam a TV-ben, felvállalta a bűnösséget, ami még be sincs bizonyítva (amennyiben itt követeljük az ártatlanság vélelmét, úgy a Traian Remeş és a Nagy Zsolt esetében is követelhettük volna), jól beolvasott a kormánynak, felelőssé tette őket amiért nincs intézményes megoldás találva a külföldi (nem is használatos ez a kifejezés az Unió területén) vendégmunkások követésére és egyáltalán figyelembe vételére. Aztán ott van a külügyminiszter, aki megígérte, hogy gyorsan létrehoz minden intézményt, extra konzulátusok lesznek Olaszországban, bocsánatot kér a mulasztásért és egyáltalán beindul. Aztán ott van az olasz politikai elit, aki a romániai kérésnek eleget téve kedvesen megígérte, hogy igyekszik visszaszorítani a xenofóbiát az országba, erre buzdítja a médiát is, elismeri, hogy Olaszország is nyer a Romániából érkező vendégmunkásokból, és egyáltalán. Mindenki igyekszik helyreállítani a diplomáciai kapcsolatokat, nem jó ez Olaszországnak, nem jó ez Romániának és nem jó az Európai Uniónak sem.

Ezzel egyidőben azonban az istenadta testvér népek mindkét oldala is reagál. Mert mégiscsak egy román állampolgár (de hangsúlyozottan roma nemzetiségű) meggyilkolt egy olasz nőt, aki sokaknak barátja, családtagja volt. Megjelennek a blogok, személyes hangvételű újságcikkek, tárgyalni kezdik, hogy mitől roma valaki, talk-showk és egyéb jellegű nyilatkozatok születnek a témában.

Számomra egy kissé döbbenetes volt, hogy azokból a blogokból, amiket olvasok (2o-5o között) kizárólag Nelli (tőle származnak az ide belinkelt írások) szentelt ennek figyelmet (később felfedeztem a Palackba zárt üzeneteket is, de azzal nem tudtam azonosulni). Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a romániai magyar köztudatban ez a probléma nem érint minket? Annyira magabiztosak vagyunk ebben az öncímkézésben, hogy mi nem vagyunk románok, hogy úgy gondoljuk, ez másnak is olyan egyértelmű? Vagy csak én kerítek nagy feneket a dolognak? Lehet, hogy ez igazán nem is botrány és nem kéne odafigyeljünk arra, hogy valahol messze kiutasítják a mi országunk állampolgárait egy Közösségi területről, hogy ez a történet lovat ad más olyan ország alá is, amelyik nem akarta és mégis kapta a vendégmunkásainkat (ld. Nagy Britannia)? És, hogy ez azzal jár, hogy bárhova megyek kirándulni, mint a skarlát betűt hordozom magamon, hogy az én fajtám egy más ország állampolgárait gyilkolássza? Persze, hogy nem a más országon van a lényeg. Ahogy olvastam egy írásban, ha egy olasz állampolgár megöl egy másik olasz állampolgárt, akkor ez meg van említve egy apróbetűs mondatban. Ha egy más ország állampolgára megöl egy olasz állampolgárt, az nemzetközi botrány. Persze, hogy ez nem igazságos, nekem sem tetszik. De, ez mit sem változtat a tényen, hogy ahányszor egy Uniós ország területén fel kell vállalnom a származási országom, annyiszor fogok ellenségeskedésbe, rossz bánásmódba ütközni. Mint ahogy ütköztem eddig is.

Elhangzott az is többször, hogy milyen silányul kezelik (pl. jelen esetben) az olaszok a romániai vendégmunkásokat (itt most kizárólag az illegálisan ott tartózkodókra gondolok). Nekem meg mind az jut eszembe, hogy kötelező ez? Kötelez valaki arra embereket, hogy illegálisan dolgozzon bárhol is? Fenn említett írás azt mondja, hogy a rém bürokratikus rendszere az olaszországi munkavállalásnak szinte taszítja az illegalitásba az embereket. S akkor rendületlenül kell ott maradni és vállalni minden ezzel járó következményt?

Nem ragozom tovább, hisz kimeríthetetlen téma, és egyébként sem tudom a válaszokat a saját kérdéseimre, meg aztán irtó hosszúra is sikerült. Így, hajlandó vagyok a nagyon régi államvizsga cselhez folyamodni, hogy aki idáig eljutott az olvasásban, az kap tőlem egy nyalókát ajándékba.