65. bejegyzés a cipzárról

Történt, hogy szombat délelőtt, kötözés után, kotorásztam a táskámban és nagy meglepetésemre egy színházjegyre bukkantam, ami aznap estére szólt, még a múlt héten kaptam és teljesen megfeledkeztem róla.

Nem örvendtem túlzottan neki, mert nem volt kedvem színházhoz, ám, amire felébredtem a délutáni beauty-sleep-emből, teljesen megnyugodtam, hogy én ma este színházba megyek, ismerőst nézek és utána még valami baráti kocsmázás is kinézőben van. Miután így fellelkesedtem, azt is eldöntöttem, hogy színháziba vágom magam, ami nem is jellemző rám és nem is elvárt, de a szombat este teljes hangulata megadta a lökést.

Kikészítettem magam cucc-puccba, szoknya, hozzá illő minden féle accessory, kis csat, smink, selyem sálacska, lószar. Előadás előtt 1o perccel meglehetősen idegesen lobogtam ki a házból, még fülemben hangzott a pasim enyhén élces megjegyzése, miszerint milyen színész-feleség lesz belőlem (ha lesz), ha előadás előtt tíz perccel még a város másik végében található lakásban vagyok.

Csodásan beértem, minden olyan szép volt, barátokkal is találkoztam, nem kellett egyedül színházalnom, szinte a levegőben lehetett érezni a tragédiát, de én olyan szépnek és illatosnak éreztem magam, hogy semmi intő jelre nem figyeltem oda. Kabátot leadtam, telefont kikapcsoltam és a gardróbos pultnak támaszkodva diszkréten igyekeztem szoknyám cipzárját megigazítani.

A diszkréció és ál-úrinős magatartás pont addig tartott, míg a szoknyám cipzárja, akiről most szó van, teljes hosszában és széltében szét nem nyílt a hátsómon. Még szerencse, hogy a pultnak támaszkodtam, mert egyrészt nem ájultam el, másrészt onnan nem lehetett látni, hogy az egyébként alulméretezett tenyeremmel igyekszem valahogy eltakarni a többtenyérnyi rést az egyébként túlméretezett fenekemen. Szememben rémület, lelkemben kétség a szoknya és fogyókúrám viszonyát illetően, agyamban fogadalom a farmerek és egyéb közhasznú ruházati cikkek mellett, egyik kezem a csípőmön, a másikkal próbáltam előkaparászni a kabátjegyemet, hogy valakit kérjek meg, vegye ki és adja rám, tekintve én mozgásképtelen vagyok. Persze, a kabát nem lett volna elég, hiszen a hátsóm közepéig nyílt szoknyának elég lett volna két nőies lépés, hogy teljes valójában lehulljon rólam, de utolsó pillanatban eszembe jutott a sálacska, a kis selyem sálacska, ugyanolyan mintázatú, mint a szoknya, amelyet csípőmre köthetek, megakadályozva ezáltal a helyzet továbbsúlyosbodását. Telefonáltam közben a pasimnak is, szépen kértem, kocsma előtt ugorjon még be értem a színházba egy nadrággal, mert azért ez a szoknyás-szoknyátlan állapot sem tartható sokáig. Megérkezett addigra a kabátom is, térdig érő, belül bundás, igazi meleg, téli kabát. Külön élmény volt abban a szűk studiószékben plusz 3o fokban téli kabátban végig ülni az előadást. Szerencsére szinte semmit nem értettem belőle (dramaturg barátnőm szerint ez normális, nem az én értelmi képességeimet minősíti, csak azért mondom), csak a képekben gyönyörködtem, úgyhogy nem kellett később sajnálnom, hogy a kényelmetlen állapot, a nyakamon és homlokomon gyöngyöző veríték miatt, a benedvesedett tenyerem, a plusz tíz kiló súly, a hátamhoz tapadt blúz és a kíváncsi tekintetek miatt nem bírtam eléggé figyelni az előadásra.

Alig másfél órával később átöltöztem, szinte visszanyertem a régi énem és boldogan viharoztam be a kocsmába, ahol hangos röhögés közben fogadtak a többiek, hogy hallották leszakadt rólam a szoknya, ott álltam neglizsében a színház előterében (ez persze nem volt igaz, túloznak).

A jó hangulatom pont addig tartott, amíg az este folyamán, jóval később, egy pisilés alkalmából a nadrág cipzárja is a kezembe maradt, aminek következtében egy este alatt a hátsóm és az elsőm kvittek lettek fedettség szempontjából. Szerencsére, akkor már ez sem zavart, térdig rángattam a blúzt, heherésztem a cipzárral a kezemben, heherésztek mások is, majd hazamentünk.

Ha valakiben az a falcs elképzelés maradt meg rólam, hogy egy rakás szerencsétlenséghez vagyok hasonló, akkor szeretném helyesbíteni a képet, nem, nem vagyok az, jó? és majd írok egy bejegyzést a sikereimről is.