9. bejegyzés a "hétvégéről"

A Magyar Köztársaság Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumának a hivatalos honlapján két székhelycím van feltűntetve: Akadémia út 3, illetve Alkotmány út 3. A Parlament déli sarkától számítva a második, a Dunára merőlegesen eső kisutca az Alkotmány 3, ahol a harmadik emeleten az átjárón túl és a lengőajtón innen, balra, az első folyóson található női mosdó két fülkéje között létező keskeny falrészletre egy A4es fehér ív van fektetett állapotban felragasztva. Rajta, piros betűkkel, női kézírással a következő szöveg található: Kérünk mindenkit, hogy használat után hagyja tisztán a WC fülkét, ahogy otthon is tenné, tán nem nagy elvárás, ennyit megtehetünk egymásért egy ilyen munkaközösségben is.

A szöveg, természetesen, nem pontosan idézi az ott látottakat, de lényegében erről van szó.

Rögtön mosdóbeli élményem előtt pörköltet ettem párolt zöldséggel és káposztasalátával a minisztérium kantinjában. A szakállamtitkár úr figyelmeztetett, hogy az étkezdében minden mákízű. Sajnos, minden szappanízű volt.

Este megismerkedtem három emberrel, egy csokoládébárban volt asztalunk foglalva 9re, és rögtön, miután negyed 10kor helyet foglaltunk, a kedves pincér lány vékony derékkal és előreálló foggal díszítve közölte, hogy a hely 10ig van nyitva. Még a kihűlés veszélye előtt felhörpintettük mentás- reszeltcitromhéjas- mandulás forrócsokinkat (én itt is söröztem) majd tovább álltunk egy kellemes és toleráns helyre. Megbeszéltük az élet dolgait, a Berlinalét, az indexet, az erdélyi naplót, a horvát feliratokat, a turkálós árleszállításokat, a hospitality bulit, az összeesküvés elméleteket és az újságtördelési technikát, hazasétáltunk és ittunk egy kis tokaji aszút.

Az elmúlt három napom inkább a kapcsolatépítés, mint a szakmaiság jegyében telt el, de a gesztus a fontos.

Kedd délben fél kettőtől három óra tíz percig üldögéltem egy padon a Vértanúk terének sarkán egy hídon található Nagy Imre szoborral szemben és olvastam. Időnként fényképeztem a turistákat, amikor megkértek rá. Majd a pad és a Bajcsi-Zsilinszky között található 7 perces kisutca rengetegben sikerült kétszer eltévednem, mert rögtön az első eltévedésem után rájöttem, hogy a padon felejtettem a szakmaiságom bizonyítandó mappámat. Visszabicegtem érte, menni már nem tudtam, mert a természet egyre sürgetőbb hangjai és jelzései miatt képtelen voltam ritmusosan járni és igyekeztem a lábaimat minél kisebb mértékben felemelni a földtől, hogy minden lehetséges módon megőrizzem magam a rázkódástól és így az egyre kényelmetlenebbül jelentkező vécézési kényszertől. A padtól a Bajcsi fele, természetesen, megint eltévedtem, majd némi kérdezősködés után sikerült az ideiglenes lakás elé vonszolnom magam, ahol újabb tíz percet toporogtam, mert házigazdám épp bevásárolt. Igazán nem akartam a Toldi művészmozi és a Helsinki Magyar Bizottság székhelye közé pisilni.

Mindezt megelőzően, ugyancsak zsenialitásom bizonyítandó, délben 15 percet várakoztam a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Akadémia utca 3 alatt található székháza előtt, amíg egy kedves kapus 11 óra 5 perckor felvilágosított, hogy a 11 órás találkozóra, amire én kikészítettem magam, a Minisztérium Alkotmány út 3 száma alatt kerül sor. Miután alig 20 perces késéssel megérkeztem a Parlament déli sarkától fekvő második kisutcába, amely merőleges a Dunára, közölték velem, hogy már négy biztonsági őr keresett az utcán.

Mi az, hogy Parlament, mi az hogy déli sarok, mi az, hogy második kisutca és mi az, hogy merőleges.

Három napig provinciális voltam a nagyvárosban.