Sok fájdalom, kínlódás, szenvedés, nyomorúság, szomorúság, szétesés, meghasonulás, önámítás, megtagadás, apró bosszúk, charlie, egy kellemes találkozás, néhány kedves tánc, aztán megint nyomorú-szomorúság és egy kis fejfájás jellemezte a tegnap estémet. Olyannyira, hogy amikor hazaértem, le kellett ülnöm és egy kicsit sírnom. Aztán minden helyreállt. Őrizgetem a titkokat, próbálok új viszonyulási formákat találni és meggyőzni magam, hogy mindazt, ami ésszel megmagyarázható, nem kérhetem számon az érzéseimen. Nem formálhatok jogot emberekre és a köztük lévő kapcsolatra.
A Dogville-ban azt mondja Grace-nek az apja, hogy az igazi arrogancia az, amit Grace fejez ki az emberek iránt. Az a hatalmas jóindulat, amivel a társai felé közelít, a jósága, ahogy mindenkinek mindent megbocsájt, és a fennsőbbrendű elnézése a mások hibáival szemben arrogánsabbá teszik Grace-t, mint bárki mást. Vajon az, hogy én enegedtem magamba fogadni annyi kellemetlen érzést a tegnap, míg túlcsordultam és közben görcsösen igyekeztem nem ítélkezni, véleményt formálni, helyette inkább sajnáltam (annyi mindent sajnáltam), engem is arrogánssá tesz? Inkább szomorúvá.
Igaza volt, amikor azt mondta, hogy csak egy kis szoke vagyok.
1 megjegyzés:
A szőkeség és hiúság közötti különbségek ég és föld. A szőke buta, a hiú okos, aki önmgát becsapja. Ráadásul képes felismerni, de nem tudja kezelni. A szőke csak az egyszerűséget ismeri: mindinkább beleélni magát a szerepébe. A hiú ki szeretne mászni belőle, ám rabja. Igen, minden, ami a világra irányuló akár szeretet, akár önzőség, míg a MIÉNK, körben forgunk. Miénk a szenvedés, miénk a jutalom, miénk a felismerés, a megértés, megbocsátás.
Megjegyzés küldése