81. bejegyzés a ...hm... kampányról

Pontosabban a hol a kampányról? Hol a kampányról Kolozsváron. Hol a nem internetes kampányól Kolozsváron. Mert a netest nem nézem. Annyi mindent lehet szörcsölni a neten, hogy a kampány a legkevesebb. No, de az utcák. Teljesen beleéltem magam, hogy lesz megint vérengzős kampány, mint az EP választásokon, erőfitogtatás egy gyakorlatilag semmit, vagy nagyon keveset hozó tétért, kis gusztustalan beszólások, odamondogatások, korrektség mentes marhaságok és lám. Alig egy plakátot ha látok. És azt sem jól. Mert minden dőlt betűvel van írva és a dőlt betűt nem könnyű elolvasni, főleg az én koromban. Ami jó, mert az már évek óta bebizonyosodik, hogy én nem vagyok kampány célcsoport, de rossz azért, mert akik nálam fiatalabbak és sokkal jobban látnak, nem érdekeltek, akik pedig nálam sokkal idősebbek és rejtett célcsoportjai az állandóan megújuló, friss erőket megmozgató, modernizálódó politikai társulásoknak, azok még annyira sem látnak, mint én. Szóval, azt hiszem, valamiről lemaradtam itt.

Egyszerű szlogenű szórólap van a falra kiragasztva, amennyiben polgármestert szeretnénk, szavazzunk a régire. És még csak nem is annyira aberált, mert a többiek is mindenhol bizonygatják, hogy bizonyítottak. Bizonyítunk bizony, nap, mint nap.

Van egy fickó. Marius Nicoara. Kezdünk barátkozni. Annyira intim a kapcsolatunk, tulajdonképpen az első találkozás óta, hogy muszáj volt megszoknom. Ott áll teljes életnagyságban és még annál is nagyobb nagyságban az ablakommal szemben. Reggelente puszit küldök neki öltözködés közben, esténként integetek jóéjt gyanánt és ő az egyetlen szemtanú, hogy napok óta 4 körül fekszem, gyötrő szenvedélybetegségem miatt, ami még két napig fog tartani.

Aztán a bajusz és a szívek, hogy hazai vizekre evezzünk. 2008 a szeretet éve. És ez jó. Mert ahol szeretet van, ott áldás is van és hit is, úgyhogy a szeretet mindenképp pozitív töltetű. És az igazán szívet melengető, hogy Kolozsvárt, Vásárhelyt, Hargita megyét, Székelyföldet, Háromszéket, Sepsiszentgyörgyöt szeretjük. Szeretik. És a fagyit is. Sőt, láttam, hogy ex-párttag (oh, bocsánat, szövetség)-aktuál-független is szeret valamit, ha jól emlékszem, Kovászna megyét.

Nem hiszem, hogy valaha meg fogom szokni az arcukon szőrzetet viselő férfiakat, különösen, ha kapcsolatba szeretnék kerülni az illető arccal. Amennyiben csak távolról kell figyelnem, dőlt betűs nevek fölött, akkor elnézőbb vagyok, de rendületlenül antipatikus. Talán az egy, Poirot-ra hajazó csodabajuszt Háromszéken még elnézném, ha gyakrabban járnék Háromszékre. Mennyivel okosabb lenne kissé előtérbe helyezni a nőket. Bajusz, szakáll nuku, smink csodákra képes, van mellük, ami azért lényegesen pozítivabb látvány, mint a bajusz és ha netán esztétikai alapon nyernének, még mindig vissza lehet lépni és átadni a helyet egy bajuszosnak, novemberben ugyis kiderült, hogy ez beválik. Már a hely átadás. Mert ott igaz-e nem a mellekre szavaztunk, hanem a ... oh, hát hogy is fogalmazzak ... az intellektuális sármra. És ahogy egy elnöki, alelnöki, ki követi már, poszt elég indok volt a visszalépésre, úgy az esztétikus nők is hivatkozhatnak családjukra, gyermekeikre, a főzésre és általában az alapvető funkcióikra. Meggyőződésem, hogy a bajuszok megértenék őket.