63. bejegyzés a szövegértésről

Sultanus, kezdek úgy járni, mint a diákjaid. Talán az a legfőbb különbség közöttünk, hogy – ha jól értettem – én akarom, de nem tudom, míg ők tudnának, de nem akarnak.

Régi gondom ez, hogy a beszélt szöveget nem értem tisztán. Kiegészítő információ, hogy nem is hallok rendesen (gyerekkori fülgyulladások eredménye), de a leghangosabb beszéd megértésénél is gondban vagyok. Gondolok itt olyan szövegekre, melyek előadáson, filmben, zenében hangzanak el. Eleinte azt hittem, csak a nyelvi nehézségek miatt van. Hogy idegen nyelven nem értem, a magyarral sebaj. Aztán megtörténik gyakran magyar nyelvű előadásokon, hogy nem értem a szöveg minden apró részletét. Angolul annyi ideje tanulok, beszélek, mint románul. Románul végeztem az egyetemet és a mesterit. Ehhez képest, még egy egyszerű és tiszta Madonna dalszöveget sem vagyok képes lekövetni.

Voltam múlt héten Ada Milea előadáson. Azt hiszem, nagyon jó volt, de nem mernék megesküdni rá, mert több, mint felét nem uraltam a szövegnek. Emberek hangosan felröhögtek, kacarásztak, heherésztek és én elmélkedtem, méláztam az életen, mert a hangulata az előadásnak jó volt, csak épp a lényegről maradtam le.

Nagyszínpados színházi előadáson annyit koncentrálok a szövegre, hogy néha lemaradok apró, fontos jelenetekről, mimikáról, gesztusokról. Angol nyelvvizsga legnagyobb félelme volt a recsegős lejátszó, a sok párbeszéddel, amelyekből rá kellett volna jönnöm, hogy Kate végül visszamondta a repülőjegyét, vagy sem, Mr. Johnson elmegy a gyermek szülőértekezletére, vagy sem, és így tovább.

Hiszem, hogy ez nem egy betegség, megközelítőleg sem az, de bármilyen jelenség is legyen, bosszantó, hogy néha lemaradok olyan élményekről, amelyeket egyébként szándékosan keresek.