53. bejegyzés a hétről

Hogyan csináljunk 400 millióból 4 milliárd lejt? Hogyan éljünk 62 évet állampolgárság nélkül, úgy, hogy közben adót fizetünk és egészségügyi biztosítást kapunk? Hogyan építsünk olyan területre, ahol időnként a talaj megreped és 50 méteres szakadékok tátongnak a házaink között és alatt?

Ilyen és ehhez hasonló sztorikkal találkoztam a múlt héten, miközben Nyárádmentén és Gyergyóremetében beszélgettem gazdákkal, civilekkel, önkormányzatokkal, vállalkozókkal. Szinte beletanultam a tej csíratartalmában, az eladási árakba és arra is rájöttem, hogy ha egy faluban minden gazdának két tehene van, akkor a közelben létesült felvásárló tejgyár nem tőlük fog vásárolni, hanem attól a gazdától, akinek 100 fölött vannak a marhái. Tanulságos volt, na.

Gyorsan átestem a túlsó végletbe és elrohantam Bukarestbe fesztiválozni. Életem harmadik alkalma volt Bukarestben és rendületlenül tetszik. Szeretem a fővárosi hangulatot. Délben ebédeltünk a Festival 39ben, amiről Zs. meggyőzőtt, hogy bukaresti viszonylatban olcsó kajájuk van. Mivel máshol nem ettem, nem tudok Zs.-nek ellentmondani, de az biztos, hogy kolozsvári viszonylatban irtó drága hely volt. Ám annál hangulatosabb. Végigsétáltam a Herastraun, majd egy hosszú sétányon és aztán kiderült, hogy fordulhatok vissza és mehetek egészen addig a kijáratig, ahol elhagytuk a parkot. Mire megérkeztünk a Romexpohoz, körülbelül annyira fájt a lábam, mintha két koncerten már túl lennék.

Suie Paparude utolsó két számát kaptuk el, majd következett Yonderboi. Tulajdonképpen egyike volt a legjobbaknak aznap estére, mert magasan kezdte és végig tartotta a színvonalat. Kár, hogy még csak hat óra volt és meleg volt és kevesen voltak, de ettől még egészen jó buli sikeredett ki belőle. Yonderboi után pozicionáltuk magunkat a két színpadot elválasztó vasfolyosó Heinken felőli oldalán és el sem mozdultam onnan, míg le nem járt az egész est.

A Hooverphonic nehezen indult, mintha nem kapnák a hangjukat, helyüket, aztán sikerült előhozni azt a tipikus, jellegzetes Hooverphonic hangzást, amiért én nagyon szeretem őket.

Kiábrándító volt a Morcheeba, el is keseredtem tőlük. Az a Morcheeba, amit én évekkel ezelőtt láttam a Szigeten, az egy bulis, vidám együttes volt, amelyik kifogástalanul hozta a studió hangulatot. Nem mellékes a magas, vidám, kopasz fekete énekesnő személye sem, aki már a puszta megjelenésével feldobta a hangulatot. Ehhez képest ez a Morcheeba fennhangon köszöntette Budapestet, majd még ezerszer köszöntötette Bukarestet, hogy valahogy enyhítse az előző tévedést, majd elmesélte, hogy két éve nem koncerteztek, ezért elnézést kérnek a hibákért (so, if we fuck up, please forgive us), mintha ez érdekelt volna minket, végig olyan erős volt a basszus, hogy semmit nem lehetett hallani az énekhangból és a tetejében a régi nagy Morcheeba számokat, amelyek egy néger nő hangjára voltak írva, két nyiszlett fehér leanyzó próbálta elénekelni. Az utolsó két számra sikerült csak valamit felszínre hozni, abból, amit a rajongók Morcheebának hívnak.

És akkor jött Faithless és beintett a népnek. Olyan koncertet csinált, amilyen egy koncert kell legyen. Pörgős, erős, dinamikus, hangos, laza, bulis és még nekem is élvezhető, aki végig a kivetítőn néztem (enyhe epilepszia miatt, ami a sztroboszkópra és mindennemű villogó fényre való érzékenységemben jelentkezik). Többször eszünkbe jutott, hogy a Morcheeba nyugodtan kibérelhetné Faithless énekesnőjét egy-egy koncertre.

Szemetes egy sem volt és a Toi-Toiok is messzébb kicsit, de legalább aránylag tiszták és használhatók. Ellentétben sok más fesztivállal, amit felpróbáltam. Heinekenes lányok és fiúk mászkáltak a tömegben, hátizsákkal a hátukon, műanyagpohárral az oldalukon, helyben szolgáltak ki egy zsetonért, amit a Raiffeisen sátornál lehetett vásárolni 3 lejért.

Minimálisra és folyékonyra szervezett első nap volt. A többit nem láttam, csak olvastam. Különösen tetszett, hogy míg az egyik színpad zenélt, a másik hangolt. Még az is szimpatikus volt, hogy a leszögezett időtartamnál többet zenélni sem lehetett, még ha ez azzal is járt, hogy Yonderboi nem tudta megköszönni a jelenlétünket, mert mire kiért a keverőpult mögül, kikapcsolták a mikrofonokat. És a Hooverphonic koncert alatt a kivetítők önálló életre keltek és az Inhaler izgalmas dallamaira közvetítették a TVR1 élő néptáncfesztivál adását. Faithlessre azért már tüzijáték is volt.

Éjszaka egy órát hívtuk a taxikat, de azt hiszem bukaresti viszonylatban ez sem sok. A Laptariaban utósöröztünk, ami nekem különösen izgalmas volt, mert a Guerrillan állandóan hallom reklámozni a sok mindent, amire a Laptariaba kerül sor.

Tulajdonképpen egy nagyon jó hét volt.