20. bejegyzés a színházkritikáról

Természetesen, megint nem bírtam meghazudtolni magam. Olvastam egy cikket a Szatmári Friss Újságban. Színházkritikát. És annyira nem tetszett, hogy muszáj volt írnom egy levelet a szerkesztőségbe a cikk szerzőjének. Azt hiszem, ez úgy működik nálam, mint az anger management. Levezettem felháborodásomat, más eredménye úgysem lesz az egésznek. Következzék hát a cikk és az én levelem:

Csalódott nézôközönség

A Háromszék Táncegyüttes Tóték elôadására csak félig megtelt széksorokat a költészet napi gazdag kínálattal is lehetett magyarázni. A túljátszott, vontatott jeleneteket azonban nem.

BÁTHORY ÉVA

Az Északi Színházból szerda este azok közül is sokan távoztak jóval az elôadás vége elôtt, akiket a szerzô (Örkény István) és a rendezô (Florin Vidamski) nálunk is jól csengô neve odavonzott. Hogy miért? Legtöbbjük csak a vállát vonogatta: „ez” a Tóték nem „az” a Tóték. Természetesen nem a darab színpadra állítóinak azt a jogát vonták kétségbe, hogy az eredeti szövegen módosítsanak, párbeszédeket húzzanak ki, vagy akár egész jeleneteket toldjanak be a szerzô más műveibôl. A korhű díszletek és modern megoldások együttes alkalmazását sem rótta fel a sepsiszentgyörgyieknek senki. De annak, ami ezúttal a nézôk elé került, szinte semmi köze nem volt Örkény világához, sem ahhoz a mellbevágó tömörségű és drámai erejű, groteszk fordulataiban is az emberség mellett hitet tevô darabhoz, aminek a Tótékat világszerte ismerik.

A nézôk által elvárt „varázslat” bekövetkezését leginkább az akadályozta, hogy Florin Vidamski táncművészek szerepeltetésével és a mozgásszínház eszközeivel próbálta meg — Örkény zárt világának, frappáns helyzeteinek megjelenítése mellett, de inkább helyett — színpadra vinni a háború minden borzalmát. Így vált aztán az elôadás zavarossá és vontatottá.

Statikus mozgásszínház?

A külön–külön életképes, kiváló mozgástechnikával megoldott jelenetek átfogó rendezôi koncepció híján szétestek, a túljátszott helyzetek nyomasztóvá és unalmassá váltak. Vári Attila Ôrnagyának akrobatika és horror határán egyensúlyozó jelenetei és Fehérvári Péter szomszédasszonyának túlhangsúlyozott, a történetbôl minden szempontból kilógó szerepe egyaránt példa erre. Dávid Péter postása vagy a Gyulát alakító Sebastian Marina álom és ébrenlét, élôk és holtak világát összemosó jelenetei pedig inkább illenének egy elmekórtani tanulmányba,mint ebbe a drámába.

Az én levelem:

Tisztelt Hölgyem!

Szomorúan olvastam A Szatmári Friss Újság 2007 április 13.-i számában csalódott és kiábrándult cikkét a sepsiszentgyörgyi M Studio Tóték című előadásáról. Előszőr hadd fejezzem ki őszinte emberi együttérzésemet, amiért ilyen kellemetlen élményben volt része, és munkahelyi kötelességből kénytelen volt végignézni ezt a koncepciónélküli alkotást, ahol "táncművészek" és - többek között- "Vári" Attila játéka keserítette estéjét. Jómagam háromszor láttam az előadást, valószínűleg még megnézem, sőt, célom addig nézni, míg az Ön által említett silányságot felfedezni vélem benne. Színházhoz szakszerűen nem értő, laikus, gyakran színházlátogató ember lévén, nekem tetszett az előadás, de elismerem, azt a szakmaiságot nem tudnám érveimbe belevinni, amellyel Ön közelíti meg a témát. Láttam Latinovits Zoltán Őrnagyát, olvastam Örkény drámáját, és mégis, Uram bocsá' szeretem ezt az előadást.
Természtesen ez mit sem jelent, jogom van teljesen személyes és egyéni véleményt megfogalamaznom, jogom van alacsony színvonalat értékelni. Úgy tűnik, Önnek, is mint újságírónak, joga van ugyanehhez. Talán annyi kifogásom lenne szakmája gyakorlása ellen, hogy, mint cikkéből is kiderül, mint szakertő, színházkritikus, a mozgás -és hagyományos színművészet berkeiben egyaránt járatos néző és újságíró, talán odafigyelhetne néhány apróságra, mint például, hogy a darabban játszó emberek nagyrésze nem táncművész, hanem színművész (Szekrényes László, Fehérvári Péter, Dávid Péter, Nagy Attila, Sebastian Marina , illetve Oana Costea). Nem véletlen, hogy a Vári Attila nevét nem látja a felsoroltak között, ha megnézte volna a plakátot, ott is feltűnt volna a hiánya, hisz az úriembert, mégoly akrobatikusan és horrorisztikusan is, Nagy Attilának hívják. Tudom, nem nagyon fantáziadús, de így hívják. Ugyanakkor, legjobb tudomásom szerint, bár elismerem, nem én rendeztem, a szövegbe nem került be egyetlen egész, fél, vagy negyed jelenet sem Örkeny más műveiből. A Háromszék Táncegyüttes, mint neve is mutatja, főként táncelőadásokat készít, táncosokkal. A Florin Vidamski által rendezett, koncepciótlan előadást a Háromszék Néptáncegyüttesen belül működő M Studio színészei adták elő.


Köszönöm türelmét.

Üdvözlettel,
Veres Tímea