113. bejegyzés a filmekről

És bár megfogadtam, hogy soha nem írok filmekről, mert szakmaiság hiányában nem tudom átadni, amit ez a téma jelent nekem, úgy gondolom a labda olyan helyzet, amikor tehetek kivételt. Nandyoltól érkezett, köszönet érte.

Iszonyú nehéz volt, nyilván nem is sikerült egy rendes ötös listát felállítani, veszettül keresek egy igazán ütős akciófilmet, de nem jön be. Tehát öt film azokból, amelyek állandóan visszatérnek, mint élmény, fontossági sorrend nélkül:

1. Holt költők társasága. Számtalanszor megnéztem, most is bármikor vetítik, végignézem, és még mindig órákig tudok vitázni a felelősségről, és hogy kinek volt igaza, meg egyáltalán az oktatási módszerekről, és minden egyes nézés alkalmából izgulok, nehogy elkapják a fiúkat együtt és külön-külön. Mint más a Rómeó és Júliánál, hogy a szereposztásig várja, hátha Júlia idejében felébred.
2. Reprise. Ez egy viszonylag friss filmélmény nekem, de a maga az alkotás 2006-os, Norvégiából való. Az indoklás első helyén az szerepel, hogy kattintgatás közben találtam rá és már az első képsoroknál megfogott, annyira, hogy végül együltömben néztem meg a 2 és fél órás filmet. Néhány egyetemista, azon belül két srác barátságáról szól a történet, mindketten írók szeretnének lenni és mindketten ugyanabba a lányba szerelmesek. Az egyiknek az írás, a másiknak a szerelem sikerül, de nyilván a film ennél sokkal izgalmasabb.
3. American Beauty. Bevallom, valami rejtett sznobság mind kerestette bennem a nem hagyományosan elismert vagy felkapott filmeket, de ez valóban mély benyomást tett rám akkor. És az akkoron van a lényeg, mert én 17 évesen láttam a filmet és határozottan emlékszem, hogy amikor kijöttünk a moziból alig tudtam visszatartani a sírást (nem lett volna menő), mert teljesen elkapott egy ilyen szürke, tehetetlen, semmitmondó életérzés és azon gondolkodtam, hogy akkor ennyi? Még 30 év az életemből és ezzé válok, válunk?
4. Mary and Max. Abszolút friss élmény, de egyelőre és talán még sokáig a toplista elején fog állni. Gyurmarajzfilm, díjazott, egy Ausztráliában élő kislány és egy New Yorkban élő középkorú zsidó férfi barátságról. A férfinek Asperger szindrómája van (vagy abban szenved, nem tudom helyesen használni a szindróma szót, mint betegséget) és a filmet sokan úgy értékelik, mint egy tiszteletadás – valós, emberi megközelítése a betegségnek. Ez egy must see film, aminek külön bejegyzést akartam szentelni, hogy nézze, nézze mindenki. Ezóta nem tudom nyugodtan hallgatni a Que sera sera c. dalt.
5. Big Fish. Itt azért vaciláltam egy kicsit, mert az Amadeust is szerettem volna elhelyezni az ötben, de végül úgy döntöttem, hogy a Big Fish nagyobb hatással volt rám. Gondolom, már mindenki látta, egy gyönyörű mese a meséről, szerelemről, a lehetetlen lehetséges voltáról.

Az előttem szólók példájából akkor én is veszem a bátorságot, hogy még ideírjak véletlenszerűen, pl. A Gyűrűk Ura trilógia, a No Country for Old Man, a Pulp Fiction, a Gladiátor, a Usual Suspects és a két fiús vígjátékom, amin egyátalán nem nőies módon röhögtem egész vetítés alatt: Hangover és a Knocked Up.

Továbbdobom Nándikának, Supersheepnek és Batkamanónak.