111. bejegyzés a tájképről

Szerda este 11-kor a város kihalt. A köd szürke fátyolként ereszkedik a központra, a hideg, mint a kocsonya, mozdulatlanul áll. A színházzal szemben, az út mindkét oldalán a parkolók üresek, egy régi időket idéző autó árválkodik csupán, gazdája talán sosem volt. Az iskola előtt egy pár sétál kézenfogva, idősebbeknek tűnnek a koruknál, a férfi ősz és szakállas, az asszonynak bodorított a haja, ám a hangjuk fiatalos és erős. A szemközti boltban a szokásos esti társaság. Fiatalok és rendőrök. A fiatalok édességet, nassolnivalót vásárolnak, a rendőrök úgyszintén. A fiatalok inkább csokit és chipset, a rendőrök inkább magot és cigarettát. A sorban áll egy középkorú taxisofőr, autója a bolt előtt, kosarában szalámi és kenyér. A park előtt fiatal suhancok, prémes kabátjuk van és csőnadrágjuk, cipőjüknek vastag a talpa, széles a fűzője. Az átjáró előtt taxik lassítanak, egyik átenged, másik elhalad. Az átjáró után autó várakozik, utasa azonnal érkezik, indulnak is tovább. A dombon plakát, buszát váró magányos bácsi, taxik és rendőrautók újból. Parkolóhely csak a járdaszegély mentén maradt. Hazaértem.