szerda, október 01, 2008

92. bejegyzés az élményekről, 1. rész

A görögországi nyaralás egyik fő tanulsága az volt, az erdélyi magyarságunk, mert miért is lenne romániai, annyira fontos, pótolhatatlan, felbecsülhetetlen, megmagyarázhatatlanul értékes, hogy a legszerencsétlenebb, kézzel, lábbal angolul magyarázó utolsó görög faluban utcát seprő állampolgárnak is büszkén el kell magyaráznunk, hogy igaz, hogy mi romániából jöttünk, but we are Hungarians. Majd fölényesen továbblépünk, és legyintünk, persze, ezek a bunkók, ők sem értik. De mi mindig elmondjuk és kihangsúlyozzuk. Ettől szebben süt a nap és barnábbra sülünk. Másik tanulság az volt, hogy az iwiwre azért nem tehetjük ki a keresztúri kocsmában keszült képünket, mert ott már vannak képek Barcelonából, Párizsból, Liszabonból, Prágából, Krakkóból. És az hogy nézne ki. Szóval, a héten keressétek az iwiw adatlapomat, mert antisznobista kampányt indítok a saját képeimmel.

A konzulting a legitimizált lopás non plus ultra formája.

Barátaim utálják a magyarországiakat. Még egyikük sem magyarázta meg, hogy miért, de utálják őket. Azt mondják, hogy azok a geci táposok, pfúj, a múltkor is ott ülünk békésen a vendéglőben, esszük a miccset muraturával, hát jön egy busz tele tápossal, leülnek és ott nyávognak az asztalnál. És ettől a barátaim idegesek lesznek. Én meg vitatkozom velük, hogy vajon miért foglalkoznak azzal, hogy más ember hogyan beszél. És miért van ez a nagy ellenkezés a táposokkal szemben? Hát ők nem egy másik ország állampolgárai, akik úgy élnek, úgy beszélnek, úgy esznek, úgy isznak és úgy buliznak, ahogyan csak akarnak? És nem értem, mi ez a nagy roham, hogy állandóan hasonlítjuk egymást. Meséli egy barátom, hogy székely ember a magyarországi kollégiumban nem tudta, hova valósi a szobatársa, hát mondta neki: ideadod, kérlek, a borkán zakuszkát a karoliferről? És a szobatársa odaadta, hát világosan kiderült, hogy csakis erdélyi lehet. Na de, mi van, ha véltelenül vajdasági, vagy felvidéki lett volna és nem érti? Hülye táposnak titulálták volna?

Kiváltottam a diplomáimat, aminek értelmében van egy akkreditált projektmenedzser diplomám és van egy magiszteri kulturális menedzser diplomám. Az elsőt kilóra adják, a második ellenben elég ritka, mert vagy 3 évfolyam végzett összesen ilyent. Szóval na.

Lett PFAm. Nem tudom mi ennek a magyar megfelelője, persoana fizica autorizata, szoval úgymond legalizáltam magam. Tudok számlázni, nemsokára lesz pecsétem is, úgyhogy ha valaki meghív képzést tartani, akkor tudok számlát adni neki.

Szakítottak a szüleim. Ez így legjobban megfelel a valóságnak, csak épp nem ezt a kifejezést szokták használni. Jobbat nem tudok, mert nem váltak el, anyukám elköltözött, a belvárosba (sic! mert Csíkról beszélünk és mert eddig a kert-sic!-városban laktunk) egy klassz háromszobásba, most bútorozzuk. Apukám átalakítja épp a családi házat, két különálló szint lesz. A történet egyik nagy érdekessége volt, hogy mivel én ilyen kibeszélős vagyok, hát különböző társaságokban elhangzott már ez a dolog. És az derült ki, hogy tíz családból nyolcan végigmentek ugyanezen, csak hát nem beszélünk róla, mert a házi szennyes, stb. Vagy mert szégyellik. De ettől még létezett a jelenség és a legtöbb közeli és távoli barátomról kiderült, hogy átestek már hasonló családi élményeken. Persze, így megnyílnak, ha egy valaki „hülyét” csinál magából azáltal, hogy beszél róla, úgy kiderül a többiről is. Ilyen ez.

Megbukott a tőzsde, én is vesztettem rajta, hát ezért személyes ügy. Meg azért is, mert – nagyon, nagyon gonosz vagyok – ez kissé hazavágja az ingatlanpiacot, a spekulánsokat és az összes olyan vállakozót, akik a nagyon sok pénzüket tömbházak felhúzásába fektették, amelyek már a tervezőasztalon elfogytak, aztán vannak családok, akik 2OO6 óta várják a lakásukat és vannak családok, akik fizetés után egy félévvel beköltöztek, majd újabb félév múlva költözhetnek is ki, mert omlik rájuk. Szóval, egyáltalán nem sajnálom az ingatlanpiacosokat, és ha még gonoszabb vagyok akkor a multinacionális építkezési cégeket sem sajnálom, főként azokat nem, akik pl. Rotschild csoportba tartoznak (imádom az összeesküvés elméleteket).
Folytatódik....

Nincsenek megjegyzések: