Szkepticizmussal azért, mert most aztán igazán nem vagyok biztos benne, hogy valóban van ekkora felhördülés a magyarok ellen, vagy van benne egy kis irányított, úgymond szándékos cselekedet is.
Azt mondja egy barátom, amikor említettem neki, hogy eddig nem voltak, vagy ha igen, akkor a sajtó nem írt róluk, hogy most Koszovó miatt előtörnek az indulatok és részeg fiatalok vélt megerősítést kapnak esetlegesen megszervezett bandáktól, hogy ne használjam a párt szót. Nekem mégis furcsa, kissé értetlen is vagyok.
Félelemmel azért, mert mi van, ha valóban csak ad hoc magyarellenes kitörésekről van szó? Mert, bár ilyen méretű gyűlölködéstől soha nem féltem igazán, azért alapjaiban nyuszi vagyok. És azon is gondolkodom, hogy ha belémkötne valaki csak mert magyar vagyok, mennyire kínos lenne méltósággal kezelni a helyzetet. Mert csak közepes a román nyelvtudásom, a történelem tudásom gyenge közepes, mert tisztában vagyok a magyar nacionalizmus rosszul ható megnyilvánulásaival és mert alapból nem tudok kezelni oktalan támadásokat. Van egy egészségtelen kisebbségi lét tudatom, ami nem azonos a kisebbségi komplexussal, de főként a tömb magyarságban való gyerekkorom és a nyelvi akadályok miatt állandóan szembe találom magam a kisebbségi létemmel. Tulajdonképpen nem is tudom, milyen lehet többségben élni, ahol nem téma a nemzeti identitásom görcsös őrzése és ahol nem fenyegetnek (főként szavakkal) állandóan, hogy milyen atrocitások várnak rám, amennyiben ez, vagy az nem történik meg. Természetesen, soha nem volt semmi komoly gondom román anyanyelvűekkel, sem Kolozsváron, sem máshol. Bár egyszer Amerikában valaki beszólt, de az valahogy lepörgött rólam.
Most meg látnom kell, hogy itt Kolozsváron embereket megvernek, mert magyarok. Miért most? Eddig miért nem? Miért csak most beszélünk róla? Vajon, ha nem lesz képviseletünk a parlamentben, meg is fognak ölni, nem csak verni? Ha lesz, akkor megint lenyugszanak? Nem értem.
5 megjegyzés:
Nocsak :)
Nagyon furcsa ez a kisebbségi lét életérzés. Ha az ember beleszületik és ebben nő fel, akkor elkerülhetetlen, hogy ez valamilyen módon része lesz a személyiségének. Több mint egy fél év szegedi tartózkodás után, arra kellett rájöjjek, hogy ha nincs valami kisebbségi érzetem, akkor nem kapom a helyem, így minden ilyen irányú igényemet a magyarokra vetítem ki s görcsösen vadászom a hibáikat, s bizonygatom magamnak, hogy nem tartozok közéjük. Nagyon furcsa.
Ez az. Hogy állandóan valahol bizonygatnuk kell, hogy hova nem tartozunk. Vagy, hogy hova tartozunk. Nem tudunk csak úgy lenni. És nekem ez az érzés néha kínos.
"Vajon, ha nem lesz képviseletünk a parlamentben, meg is fognak ölni, nem csak verni? Ha lesz, akkor megint lenyugszanak? " en remelem, hogy a magyarveres-megoldas nem a tobbseg velemenye. Ha nem igy hinnem, nem birnam ki, hogy ne most csomagoljak. Osztonosen utalunk mindent ami kulonleges, kulombozo, nem olyan mint mi.Embere valogatja, ki hol huzza meg a hatart.
Ami engem szemelyesn elszomorit, hogy a nacionalista utalat egyre elterjedtebb vilagszinten.Miert kell mgkulombozteto jeleket tetovalnunk magunkra? Miert nem vagyunk jol, ha nem magyarok vagyunk, meg kissebbseg, csak egyszeruen emberek? Talan tulsagosan leegyszerusodne minden.
egyetértek vera linn. sot en meg azt sem hiszem, hogy barmi koze is lenne a parlamenti kepviselethez. kicsi elc probalt ebbe a mondatba belekerulni, hogy vajon valoban ekkora osszefuges lenne a ket dolog kozott?
Megjegyzés küldése