péntek, április 18, 2008

78. bejegyzés a közvélemény-kutatásról

A jó út mércéje a kerék fölötti ülés mikrobuszokon. De, itt nem erről van szó.

Útközben rádiót hallgatunk. Meséli a bemondó, hogy készítettek közvélemény-kutatást 66.ooo férfi között, hogy mi is a legfontosabb egy nőben (magukon kívül). Ha azt mondom, megleptek a válaszok, naivsággal lennék vádolva, ám valóban voltak meglepő részek.

A férfiak nagy százaléka úgy gondolta, hogy az igazi nő (és itt nem feleségekről van szó, mert ugye tudjuk, az egy egészen különálló kategória) nem muszáj 9o-6o-9o-es méretekkel rendelkezzen, de azért legyen szőke, kék szemű és legyen alacsony a fizetése (hehehe). Az összefoglaló tulajdonképpen az volt, hogy nem kell nagyon intelligens legyen, csak nézzen ki naggggyon jól.

Végig kellett mosolyogjam az egész hírt. Eszembe jutott az az egy ilyen értelemben igazi nő, akivel találkoztam. Szőke volt, kék szemű, az első 9o-je szinte nem is létezett, de igazán jól adta el magát. Egyáltalán nem volt buta, de nem is volt kifinomult, vagy különösebben művelt. Felületesen értett dolgokhoz, jókat lehetett vele beszélgetni, kacér volt, csinos és a végtelenségig tudta csodálni a Férfit. Én meg őrá csodálkoztam.

Aztán eszembe jutottak a fiúk. Negyedéves koromban ismertem meg őket, fiatalabbak voltak, mint én, inkább öcséimnek számítottak, mint férfiaknak (egy kivétellel, csak az igazság kedvéért). Néhányukkal sikerült annyira összebarátkozni, hogy az a mai napig is tart, talán első lépésnek számított, hogy lehett előttem a nőügyeikről beszélni. Igaz, a nőügyeik többnyire valamely aktus részletes bemutatására vonatkoztak, külön részletezve az illető lány látható adottságait, de azok a nagyon ritka kivételek, amikor egy lányról több is kiderült, mint a nevük, akkor mindig szempont volt az, hogy mit beszél és hogyan. A naggggyon jó külsejű lányokon kívül más szóba sem jöhetett, ezek ultra trendi, édes, sminkelt, babás kislányok voltak, nagyokat buliztak és pont olyan gátlástalanul közeledtek a fiúkhoz, mint azok hozzájuk. Amikor valamelyikük eltűnt a színről és én rákérdeztem, hogy mi történt, akkor gyakran az volt a válasz, hogy buta, mamlasz, idétlen, stb. Síkhülye csajokkal még ők sem bírták huzamosabb ideig (fordítottjáról csak azért nem írok, mert azt hiszem, nagy általánosságban beszélve, a nők talán már az első benyomás alkalmából érzékenyebbek a férfi szellemi adottságaira).

Aztán eszembe jutottam magamnak. Hogy szőke vagyok és kék szemű és még egyet be is vállalnék a három számból és fényévekre állok attól a nagggggyon jó külsejű nőtől, akiről ilyen esetekben beszélni szoktak. És nem keresek rosszul és sok férfi ismerősömnél intelligensebb vagyok. És szeretem magam fényezni a blogomban. És akkor végül nem tudtam eldönteni, hogy ezek alapján lehetnék-e jó feleség, de, tekintve, hogy nem vagyok házias, lehetnék-e inkább jó szerető. És ebben a dillemában telt el szinte tíz perc az úton.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

közvélemény-kutatás

VNT írta...

kösz, névtelen. javítottam. tekintve, hogy háromszor küldted el, pedig elsőre is megértettem :)))), a másik kettőt nem engedtem fel. remélem nem gond.

Névtelen írta...

fényezni a blogomban :D én is küldjem el háromszor? :D

azért kíváncsi lennék, a feleségről, mint kategóriáról ugyanezek a pasik mit mondanának. bár, őszintén, nem tudok mit kezdeni az olyan pasikkal, akik sablonokban gondolkodnak (ti. hogy egy nő legyen ilyen). nálam (is) a szőkeség, magasság, méretek stimmelnek, csak a butaság nem :D

Névtelen írta...

"Aztán eszembe jutottam magamnak."
Na ezen szarrá röhögtem magam.

edo írta...

en hozza se merek szolni, mert en barna is vagyok meg a meretek is extravisszak, s megis azt mondta egy ferfi, akivel sok szellemi parbajom volt, hogy edo, ideje neked is belatnod, hogy vannak nok, akik felesegnek valok s vannak, akik nem, azzal jelentosegteljesen pillogott ram. igaza lehet, latok most mar be meg ki, mert azelott sem voltam feleseg, s azota sem vagyok :))))

VNT írta...

valami van ezzel a bejegyzéssel, hogy a kommentek kétszer érkeznek, de lehet, hogy csak nyomatékosítani akar. nelli, én azt hiszem a feleség pattern még mindig inkább húz afele a 15 pontba szedett elvárás lista fele, amit 1955ben adtak ki, mint ahhoz a partneri akármihez (még nem voltam feleség, úgyhogy vaktában lövöldözöm), amit én még elképzelek. Lásd a kommenteket Zéno blogján, miután feltette ezt a listát. http://www.goodwife.com/
Edó, döntöttél? Inkább feleség, inkább szerető? Mert mindkettő igaz-e nem lehetsz. :))))