71. bejegyzés a pletykáról

Egészen elsőéves korom végéig meg voltam győződve, hogy rólam senki nem pletykál. Nem a feddhetetlenségem okozta ezt a félreképzelődést, hanem, hogy el nem bírtam képzelni azt a helyzetet, ahol bizonyos emberek egy társaságban olyan témáról beszéljenek, amely érinthet engem is és ily módon a társalgás rólam szóljon. Ebben az időszakban pedig pont egy olyan társaságba kerültem bele, és hogy kínlódtam, hogy bekerülhessek, amelyik főként pletykából élt, klikkesített, szűk kis galleryt alkottak, mindenki mindenkiről mindent tudni akart. Mégis, valószínűleg a nagy kínlódás miatt, hogy én is tag legyek, illetve a nagy csodálat miatt, amit irányukban éreztem, eszembe sem jutott, hogy én is terítékre kerülhetek. Sem szerény, sem visszafogott nem voltam soha, így számolnom kellett volna a lehetőséggel, én magam is korlátlanul és gátlástalanul pletykáltam. Gyorsan felfedeztem az ellentmondásokat és az apró gyengeségeket, titkok jutottak a fülembe, amit megfelelő időben, célzatosan szórtam el, mintegy tudatva az érintettel, hogy én tudok arról a dologról. Bizonyos fokú empatikus készségemnek köszönhetően sokan és sokszor bízták rám a titkaikat, én pedig szívesen meghallgattam mindenki mocskát, hogy aztán a saját szubjektív szűrőmön keresztül döntsem el, mit adhatok tovább és mit nem. Nem voltam különösebben közkedvelt személy.

Az első és egyben legpikánsabb találkozásom a rólam szóló pletykákkal akkor volt, mikor egy volt évfolyamtársam elmesélte, hogy úgy tudja, középiskolában – tekintve, hogy egy tiszta lány osztályba jártam – időnként leszbikus „orgiákat” szerveztünk, amiből, természetesen, én sem maradhattam ki. Gyakran visszahallottam azt is, hogy nagyképű vagyok és öntelt, lenézem az embereket, okosabbnak hiszem magam, mint ők. Túl nagy a szám, sokat beszélek, és mindenről véleményem van. Legkellemetlenebb találkozásom a pletykával már a megtérési időszakom kezdetén volt, amikor egy ritka kínos sztoriba keveredtem bele és a múltamra való tekintettel egyértelmű volt szinte mindenki számára, hogy ez csakis tőlem származhatott. Azóta sem tudom, hogy az érintettek előtt tisztázódott-e ritka ártatlanságom, ez kivételesen olyan helyzet volt, amit még a naplómba sem mertem volna leírni.

Igazán sajnálom, hogy még soha nem hallottam olyan pletykákat magamról, hogy milyen szép lennék, vagy milyen bájos, de gondolom, ez azért van, mert pletyka esetében nem elég simán a valótlanság, kell egy csipet rosszindulat is.

Legutóbb hasonló módszerrel megtudtam, hogy jártam valakivel, aki történetesen egy nagyon közeli és kedves barátom, még viszonyunk sem volt soha, mosolyogtunk rajta egy keveset. Voltam már terhes és eljegyezve is, és ezek csak azok a szinte ártalmatlan hírek, amikről nekem tudomásom van.

Labdát nem indítok, de arra igazán kíváncsi vagyok, hogy volt-e másnak is ilyen tapasztalata a pletykával, ahol ő volt az áldozat, még ha nem is volt az annyira rosszindulatú, vagy csak én voltam ilyen naiv a saját kitárgyalhatatlanságomról?