119. bejegyzés a párhuzamos életemről

Néha elképzelem, milyen lehetne, ha lenne egy másik életem. Nem újrélni a mostanit, hanem párhuzamosan emelett egy másikat kialakítani. Pontosabban, szinte készen kapni, mert a gyermekkorom maradna, az emlékeim is. Egyszerűen olyan lenne, mintha kétszer élném le ugyanazt a napot, és rendületlenül 24 óra maradna.
A másik életemben is 27 éves lennék és valami tárgyi dologgal foglalkoznék. Azt hiszem valamiféle boltom lenne. Vagy én gyártanám bele a termékeket, vagy valaki másét forgalmaznám, de valószínűbb, hogy én gyártanám. Virágkereskedelmem lenne, lenne kertészetem, csakis virágok. Olyan munkatársam lenne, aki maga is szereti a virágokat, ért is hozzájuk és el is tudja adni őket. Eladni úgy, hogy ha a vásárló nem tudja pontosan, mit szeretne, akkor csak az alkalmat, vagy a célt fogalmazza meg, mi pedig hozzárendeljük a virágot. Lehetne akár könyvesboltom is. Kicsi könyvesbolt válogatott könyvekkel. Felolvasó esteket tartanánk benne, időnként csak a szórakozás kedvéért, máskor bemutatnánk írókat, költőket. Lenne olvasósarok benne, kávé, tea, találkozó az alkotókkal. Lehetne valami cserépedény boltom is, edényeket, vázákat, csecsebecséket árulnék, amelyek agyagból készültek. Vagy ruhaboltom. Pontosabban textilíából készült tárgyak boltja. Lennének ruhák, táskák, sapkák, kendők, kiegészítők. Az igazi életemben egyre többet foglalkozom a varrógép gondolatával, mindezt annak tudatában, hogy gyakorlatilag semmilyen kézügyességem és szépérzekem nincs. Mindent, amit a témában tudok, összeolvastam, másoktól felszedtem, tanultam és nem ösztönösen jön.
Kisvárosban laknék. Az igazi életemben megrögzött nagyváros rajongó vagyok, de a párhuzamosban kisvárosban élnék. Lennének olyan bárok a városban, ahol élő zene szól és lehet táncolni. A barátaim hasonló gondolkodásúak és életvezetésűek lennének, mint a mostaniak, a lakásom nem tömbházlakás lenne. Bármivel is foglalkozna a boltom, a házamnak az udvarán kert lenne, kizárólag virágos kert. Nagy autóm lenne, magas és sok férőhelyes. Tanítanék is, azt hiszem. Az igazi életemben képzéseket tartok és talán a legjobban szeretem mind közül, amit valaha is csináltam. Ugyanakkor nem érzem a finalitását. Nem megfogható eredményeket produkálok, mert tisztában vagyok azzal, hogy egy képzés a legjobb esetben is legfeljebb felnyithatja a szemet, de valóságos változást senki életében nem hoz. Reménykedni tudok csupán, hogy minden csoportomban legalább egy olyan ember van, akinek segítettem egy gondolatcsírával, esetleg még egy ember, aki rendszeresen jár csoportokba tanulni és az enyém csak tovább segíti ezt a folyamatot.
Lenne párkapcsolatom. Nem biztos, hogy annyira elkötelezett, mint a mostani, de valamiféle szerelmi viszonyba lennék egy társsal, partnerrel. Nem lenne öltönyös férfi, a munkája általában nem szerződésekből és tárgyalásokból állna. Maradhatna színész, képzőművészek közül talán szobrász, zeneszerző, esetleg énekes. Lehetne élsportoló is, építész, orvos esetleg tanár. Nem lehetne kommunikációs, vagy PR szakember, nem lehetne pályázatíró, menedzser, vezérigazgató. Lehetne kampánymenedzser. Nem lehetne politikus, pedig az igazi életemben egyre inkább meggyőződöm, hogy nagyszerű politikusfeleség lehetne belőlem. Nem lehetne író vagy költő, valószínűleg festő sem. Nem szeretném a webdesignert és a reklámgrafikust sem, de tudnék szeretni egy asztalost. Most már azt hiszem, informatikus sem lehetne, pedig ahány évig csüngtem az informatikusokon az igazi életemben, ez igazán maradhatna a párhuzamosban is. Közgazdász semmiképp sem, bár ez elég tág, mert ezernyi ága-boga van a közgazdaságtannak és mégsem. Újságíró sem lehetne és jogászból is talán egy bíró vagy bűnügyi védőügyvéd, semmiképp sem válóperes vagy kereskedelmi. Lehetne filmrendező, vágó, forgatókönyvíró, szinte minden a filmes szakmából, kivéve producert. Lehetne jelmez –és díszlettervező, vagy színházi rendező. Egyetemi professzor sem kéne, kivéve a tudós fajtát, akinek még van képessége szórakozni. Nem lehetne valószínűleg hegymászó vagy barlangász.
Az igazi életemben sok üveg lenne a házamban, helyenként fémes megoldások, pasztellszínek, valamennyi fa, csudaszép bútorok, tányérok, poharak, vázák. A párhuzamos életemben a házam elsősorban fa alapú lenne, mint ahogy a benne lévő dolgok is. Szétszórva erős színek lennének, piros, zöld, sárga, lila. Ugyanolyan zenét hallgatnék, mint az igaziban, de sokkal több filmet néznék. Eljárnék mindenféle fesztiválra, de ugyanolyan távolságtartással figyelném a produkciókat. Néznék ázsiai filmeket, nem rettenék el az (önmagáért való) erőszaktól, hinném, hogy tágítja a látásmódomat, érteném. Mindkét életemben lennének gyermekeim, alapjaiban ugyanolyan elvek mentén próbálnám nevelgetni őket, amennyire tőlem telik.
A párhuzamos életemben kevesebbet foglalkoznék magammal, mert jobban lekötne a termelés, alkotás folyamata. Nem akarnék annyi mindent megérteni, többet is, mint amennyit egészségesnek hiszek az igazi életemben, többet járnék a természetbe, mert nem csak szóban hinném, ahogyan most teszem, hogy az ember is csak egy eleme a természetnek és ezért a kapocs erősebb kéne legyen.
A párhuzamos életemben (nagyon) szép lennék.

Neked milyen a párhuzamos életed?

118. bejegyzés a vajon mi történhetettről

Csakis a gazdasági válság számlájára írhatom, hogy Nicole Kidman Schweppeset és Benicio del Toro Magnumot reklámoz a tévében. Igaz, hogy a Farkasember után egy pillanatra nekem is a Magnum jutott eszembe, ahogy BdT-ra néztem, de akkor is.

117. bejegyzés a gumicseréről

Megdöbbentő és végső soron érthető az a csendes megvetés és mosolygó lenézés, ahogyan egy autószerelő műhely fiatal munkása egy napszemüveges, szőkébe hajló, kisautó tulajdonos nőhöz viszonyul a feladata elvégzése közben.