szerda, május 23, 2007

38. bejegyzés a férfiakról az életemben

Férfiakról, fiúkról, srácokról, tagokról, pasikról, fiúkákról, legénykékről. Mikor hogy jön, mikor mit érdemlek.

Időnként megismerkedek fiúkkal. Már nem vagyok naiv, már nem lehet csak úgy kiváncsiságból ismerkedni. Zsenge 14 éves koromban, mikor ismerkedtem a Fiúval, akivel azóta is 11 éve nem járunk, szüleim cinkosan mosolyogtak a hátamnál, magabiztosan mondogatták, hogy olyan nincs, hogy egy fiú és egy lány csak úgy, mindenféle kémia nélkül barátkozzon. Nagyokat legyintettem nekik, mit tudnak ők, már nehogy nekem magyaráznák a férfi-nő kapcsolatokat, nekem, aki aztán mindent elolvastam a témában, csak épp semmit nem tudtam. Aztán, ahogy teltek az évek és egyre több ismerkedés lett és egyre nyilvánvalóbban nem jártunk együtt, úgy halkultak a legyintések, míg az ujjaim sem mozogtak, bezárultak, ökölbe szorultak és már csak falba vertem őket a fejemmel együtt, hogy miért kell nagyvonalúan saját bőrünkön tapasztalni, amit úgyis elmondanak nekünk előre.

Gyűlt az ismerősök száma az évek során, lettek nagyon jó barátok, lettek nagy szerelmek, nagy csalódások, felületes barátok, szerencsésen és szerencsétlenül elsült próbálkozások, szeretők és ellenségek, de a kémiát már nem tévesztettem szem elől. Tanultam tőlük és ők (talán) tőlem, szívbe zártuk egymást, hogy majd ugyanolyan könnyen ki is engedjük és ha a nagy számítást el kéne végeznem, igazán kevesen maradtak láncos szabadságban a szívemben.

Találkoztam egyszer egy férfival. Izig vérig az volt, meghatározni számomra lehetetlen, de a levegőben is másságot szimatoltam. Néhány órát beszélgettünk összesen és talán most már nem is fogom elfelejteni, amiket mondott. Kérdeztem tőle, hol a többi olyan, mint ő. Azt mondta, hogy ott vannak mind, körülöttem is, mindenhol, de soha nem fogom észrevenni, ha lehajtott fejjel járok. A vezető és nép összefüggés apropóján az üzenet az volt, hogy csak annyi férfit érdemlek meg, amennyi nő vagyok én. Egymásra találtunk és találunk most is, én a fejlődésben lévő nő és ők a fejlődében lévő férfiak, fiúk, srácok, tagok, pasik, fiúkák, legénykék.

Azonos társaságot frekventáltunk időnként egy lánnyal, aki ambivalens érzéseket ébresztett környezetében, voltak rajongói és ellenségei. Én soha nem kedveltem, de elismertem neki, ami az övé volt. Szinte rendszeresnek mondható időközönként barátkozott valakivel. Ideig-óráig minden figyelmét neki szentelte, beavatta a belső körébe, szeretette magát, aztán elengedte. Rossz szemmel nézve olyan volt, mintha játszana az emberekkel. Azóta szintén eltelt néhány legyintés, újra halkultak az ujjak és most már gyakran nekem is eszembe jut, hogy vajon hol a határ, amikor újra kopogtatnia kell, ha be akar jönni, holott azelőtt megszerettem és beengedtem anélkül is, hol kell abbahagyni a közeledést, ha már túl közel ültünk egymáshoz és felelősséget kéne vállani, aztán, mégis, egy tapodtat sem tovább.

Végül hányan maradnak, ha újra kopogtatni kéne és felelősséget nem vállalni és hányan jönnek még, akik jobban ismerik a határokat mint én magam?

7 megjegyzés:

edo írta...

ez a MAG, köré nő a csusza: "csak annyi férfit érdemlek meg, amennyi nő vagyok én"
bólint mosolyt rá egy volt feminista :)))

Betond írta...

Szerintem a lényeg itt: "ott vannak mind, körülöttem is, mindenhol, de soha nem fogom észrevenni, ha lehajtott fejjel járok".

Névtelen írta...

Ha már kedvenc-részesdit játszunk, számomra ez a leggubancosabb: "vajon hol a határ, amikor újra kopogtatnia kell, ha be akar jönni, holott azelőtt megszerettem és beengedtem anélkül is"...

Névtelen írta...

meg talan, nem feltetlenul az "erdemles" hallatszik ki belole (miert kell mindenit kierdemelni, illetve, erdem, nem erdem paradigmak koze szoritani a lelegzetet is)
eleg, ha csak felemeled a fejed...

VNT írta...

en nem is tudom, melyek a lenyeges reszek igazan. nehany helyzet gondolkodoba ejt, persze valaszolni sosem tudok, de legalabb elmelazok rajtuk, aztan megoldodnak valahogy.
nandyol, gubancos milyen ertelemben?
everke, nem is a kiérdemlésre gondoltam, hanem inkább ilyen rátalalálósdira. Hogy nem véletlenül találkozunk az életben ilyen vagy olyan fajta emberekkel (bármi is legyen az ilyen vagy olyan). Az én esetemben, természetesen.

Kaméleon írta...

Egyre inkább és egyre jobban kezdenek tetszeni a bejegyzéseid, stílusod, satöbbi :)! Tetszik nagyon ahogy és amit írsz, úgyhogy amióta belinkeltelek (igaz, engedélyed nélkül - remélem nem gond) kezdtem visszafele olvasni a blogod :).

Csak így tovább!

VNT írta...

köszönöm robi, azt is hogy belinkeltél, remelem hamarosan visszatersz az irasaiddal nem csak kommentek szintjen.