32. bejegyzés a típusokról

Ismered azt a férfitípust? Amelyik olyan nagyon magabiztos. Harmincas éveiben jár már, irtóra művelt és intelligens, közben lenézően arrogáns. Nem jóképű és nem sármos. Valószínűleg fruszrációi vannak emiatt és a nagy el- és lenézésében éli ezt ki. Mindenhez hozzá tud szólni. Elég lexikális ismerete van ahhoz, hogy bármely fonalat könnyedén felvegyen. De nem szórakoztató. Pontosabban nevetséges, mert hamar átlátsz rajta és a szánalommal vegyes megvetés vezérli érzéseidet, mikor kapcsolatba kerülsz vele. Örömmel látod, ha más szívatja helyetted, benned több a jóindulat, minthogy ilyet tégy. Felszabadultan gondolkodik szexualitásról, politikáról, vallásról, de leginkább szexualitásról. Igyekszik egyfolytában igazságos lenni és az érem mindkét oldalát bemutatni, de arroganciája előtűnik a sorok közül. Tudásának köszönhetően akár szórakoztató is lehetne a fordulatai és nyelvi játékai miatt, de rendszeresebb érintkezés után áttetszik a halovány felszínen a felületesség, a megjátszás. Pajzán vicceket enged meg magának, azt hiszi az olyan izgalmas és felkelti e prűd és szűklátókörű társaság figyelmét, amilyennek hiszi környezetét. Polgárpukkaszt, odamondogat, beolvas és finoman utal selejt mivoltodra. Csak egy kis figyelem kell, hogy mindez nevetség tárgyává tegye őt. Imponálni akar az okos nőnek, kivel megismerkedik, és témafelvetése kizárólag szenzációhajhász. Játékosság, könnyedség, finomság és nagyvonalúság zsigerből hiányzik belőle, így az okos nőt átverni nem tudja. Lenézi a szerencsétlen embereket, de nem direkte, csak finoman utal, ő még soha nem evett szart, de szívesen kipróbálná, mert egy tapasztalat, ami lelki-szellemi fejlődését segíti elő. Ágyba csalogatna, de burkoltan tenné, hisz okos nő vagy, nem ronthat ajtóstól az ágyba/házba. Mégis, annyira nem tarthat, ha azzal akar levenni a lábadról, hogy vele ritkán történik meg, hogy replikája ne legyen, te most mégis szó nélkül hagytad.
Kacagnom kell rajta.


ps: 30-as férfi ismerőseim figyelmébe: nem rólatok van szó

31. bejegyzés az ocsmányságról

Találkoztam ma egy olyan pasival, akit már évek óta ismerek és az első kellemes benyomás után egyre süllyedő népszerűségi indexet mutatott nálam a barométere. Obiektív okokból kifolyólag volt közünk egymáshoz, amiből végül szubiektív ne legyen közünk egymáshoz viszony alakult ki, többnyire az én részemről. Az én laza etikussági (ilyen szó szerintem nincs), erkölcsi határaimat is meghaladó ocsmányságot követett el, úgy általában az életben, ami az enyémet pont nem befolyásolta, de tudomásom van róla. A téma többnyire tabuként van kezelve, az érintettek miatt, ám ma, másfél éves távlatból szélesen moslyogva szóba hozta előttem. Nem is tudom mi tartott vissza, hogy ne kezdjek el kellemetlenkedni neki, megérdemelte volna. A könnyedség, ahogy a témát kezelte és ahogy feltételezte, hogy én tisztában vagyok a sztorival, holott pont ő nem villog vele, előszőr meglepett, hirtelen nem jutott eszembe a helyes válasz. Aztán úgy tettem, mintha nem érteném miről beszél, mire ő jött zavarba, de hamar túltette magát rajta (mint az élet egyéb dolgain – gondolom) és szinte vigasztalóan kezdte bizonygatni, hogy ő, mármint a másik érintett fél, jól van, sokkal jobban, mint azelőtt, igazán, már egész jól érzi magát.
Mégis, hogy van ezeknél? A világ egy nagy tükörkép és mindenki ab ovo olyan, mint ők? Kikérhetem magamnak az ilyen hasonulásokat?

30. bejegyzés az éjszakákról

Az a minimum, hogy ezen a héten 3 előtt nem feküdtem le, de ha a maihoz hasonló terhes napok végén is tartom magam a jó szokáshoz, az már magamnak is sok. Megírtam egy fél pályázatot és hallgattam izgalmas és ravasz – velejéig ravasz (ahogy ismeretlen ismerősöm emlegeti) zenét. Az egyensúly kedvéért, hogy nehogy kellemetlenül feküdjek le.

29. bejegyzés az élményekről

Volt Babits olvasás a tegnap (a Szabolcs román szakasza is bekerült), meg bika, és kedves beszélgetések. A bejelentett 30 helyett voltak 10en és még néhány barát, aki jött értem. Egy jobban sikerült kocsmázás létszámát ütöttük, emiatt inkább ismerkedős beszélgetésre sikerült, mint előadásra. Volt egy olyan szép fiúka a résztvevők között, hogy szinte elgyengültem, mikor felfedeztem. Előszőr átfutott az agyamon, ha én lennék középiskolás, aztán átfutott az agyamon, ha ő lenne a 20-as évei végen, végül átfutott az agyamon, hogy jó, hogy nem középen ül, mert egyébként is hajlamos vagyok arra nézni, de úgy, vele, rá sem néznék a többiekre. Aztán úgy döntöttem, hogy sokkal izgalmasabb lenne, de veszélyesebb, ha ő állna korban hozzám közelebb és sokkal reménytelenebb, de ártatlanabb, ha én állnék korban hozzá közelebb. Nagyon szép fiú volt. 17 éves. Legkedvencebb barátnőm azt mondja, ha férfi lenne, biztos, pedofil hajlamai lennének, így nőként erősebb a visszahúzó erő benne. Engem a kislányok annyira nem hatnak meg, de a zsenge, jóképű fiúkák el tudnak bűvölni.

Fenn említett barátnő kedvéért elmentünk Béke térre, hogy nézzük meg Basescut. Mert ott akkora a tömeg és olyan jól lehet kacagni. Aztán már csak olyan jól lehetett vonyítani, mint fába szorult féreg, bezárva a büdösek közé, kiket hoztak buszokkal, hogy időnként felüvöltsenenek. Én meg ott voltam köztük, fehér bőrrel, szőkén, és rémülten, újfent átérezve a tömeg iránti iszonyatomat, felfelé tartott orral, hogy minél kevesebb szaggal érintkezzek. A lányokról már rég leszakadtam, magamban voltam, mint kis Vuk, persze sem éhes, sem fáradt nem voltam, csak szerencsétlen egy kicsit. Aztán találkoztam egy baráttal, akivel sikerült részben kiverekedni magunkat, ott meghallgattuk a fantom-elnököt, amint sorra veszi az összes közéleti személyiséget Romániában és egy kicsit beolvas nekik. Volt néha olyan elsőáldozás féle érzésem, amikor a katolikus kisgyermekek előszőr fogadják magukba a Jézust és a pap áll és kérdi megtagadod-e a rosszat? Igen, üvölt a kórus, fogadod-e, hogy mindig jó leszel? Igen, üvöltenek a gyermekek, és így tovább. Basescu is teljesen egyszerűre vette a fiugurát. Hibásak vagyunk? Nem, üvölt a tömeg. Ők hibásak? Igen, üvölt a tömeg.

Szinte elkéstem tornáról.

Aztán hajnalig megint neten (csak két napja ez a szokás) és ha újrarendezhetném a világot, akkor a reggelek 11kor kezdődnének.

28. bejegyzés az eszközökről

Ezért is szeretem Babitsot. Mert olyanokat is ír, hogy reményt ad nekem, hogy nem fogják holnap a középiskolások halálra unni magukat azon az előadáson, amit én tartok nekik. .. az Unióról. Cselekhez kell folyamodnom, hogy a végén vállon veregethessem magam. Lesznek izgi sztorik Európáról, akit jól meghágott egy bika, egy térképről nő alakban, ismeretlen szerzőtől, 16. századból és lesz egy Babits vers. A soron következő.

Babits Mihály: Messze, messze

Spanyolhon. Tarka hímű rét.
Tört árnyat nyújt a minarét.
Bús donna barna balkonon
mereng a bíbor alkonyon.

Olaszhon. Göndör fellegek.
Sötét ég lanyhul fülleteg.
Szökőkút vize fölbuzog.
Tört márvány, fáradt mirtuszok.

Göröghon. Szirtek, régi rom,
ködöt pipáló bús orom.
A lég sűrű, a föld kopár.
Nyáj, pásztorok, fenyő gyopár.

Svájc. Zerge, bércek, szédület.
Sikló. Major felhők felett.
Sötétzöld völgyek, jégmező:
harapni friss a levegő.

Némethon. Város, régi ház:
emeletes tető, faváz.
Cégérek, kancsók, ó kutak,
hízott polgárok, szűk utak.

Frankhon. Vidám, könnyelmű nép.
Mennyi kirakat, mennyi kép!
Mekkora nyüzsgés, mennyi hang:
masina, csengő, kürt, harang.

Angolhon. Hidak és ködök.
Sok kormos kémény füstölög.
Kastélyok, parkok, labdatér,
mért legelőkön nyáj kövér.

Svédhon. Csipkézve hull a fjord,
sötétkék vízbe durva folt.
Nagy fák és kristálytengerek,
nagyarcú szőke emberek.

Ó mennyi város, mennyi nép.
Ó mennyi messze szép vidék!
Rabsorsom milyen mostoha,
hogy mind nem láthatom soha!

27. bejegyzés a nevekről

Eszményi Anett és Szerető Szabolcs a Hír TV munkatársai. Számomra idegenek. De két ilyen névvel könnyű azonosulni. :))
Ha összeházasodnánank, a gyerkeiket hívhatnák Eszményi-Szerető Zsejkének, Eszményi-Szerető Artúrnak, Eszményi-Szerető Zsófinak, vagy Eszményi-Szerető Lajosnak.
Egyetemi nésorolvasás esetében, Emerik – jelen, Eszelényi – jelen, Eszményi-Szerető – hatan nyújtják a kezüket. Jó napot, Eszményi-Szerető vagyok. Igazán? Rólam is azt mondják. Jó napot. Eszményi-Szerető úrat keresem. Ne haragudjon, högyem, valami tévedésről lehet szó, mi ilyen szolgáltatást nem nyújtunk. Páromnak, Eszményi-Szerető Artúrnak küldöm ezt a dalt és üzenem, hogy azonosuljon a nevével. Katolikus egyházközségünk új lelkészét Eszményi-Szerető Lajosnak hívják. Kérem, ne engedjék, hogy a neve megtévessze önöket.

26. bejegyzés a kapcsolat pszihológiájáról

Van a kapcsolatunknak egy olyan kellemetlen szösszenete, hogy ha valami csodás véletlen folytán (bár nem hiszek a véletlenekben) úgy adódik, hogy hosszabb ideig együtt vagyunk (mert a mienk távolsági), akkor utána az első hideg ágyas éjszaka nem a könnyű álmok jegyében telik. És, mivel (ilyen rosszul mondatot a magyar nyelvben nem kezdünk) az első hidegágyas éjszaka hét elejére szokott esni, a hét további része nem a frisseség jegyében telik.

25. bejegyzés az öngyilkosságról

Jesse:

"Where's Daddy's gun?"

Thelma (Mama):

"What do you want the gun for, Jess?"

"Protection," answers Jessie.

...

Thelma (Mama):

"I mean, I don't even want what we got, Jessie."

Jessie:

"The gun is for me."

Thelma (Mama):

"Well, you can have it if you want. When I die, you'll get it anyway."

Jessie:

"I'm going to kill myself, Mama."

Jesse egy 30-as éveiben járó nő, aki az anyjával él együtt, mindennapi szokások közepette. Ő vezeti a háztartást, ő tartja a kapcsolatot a postással, a zöldségessel, a szerelőkkel, ő fizeti a számlákat, ő főz és legfőképp, ő manikűrőzi az anyja körmeit. Egyik este, pont körömkészítés előtt, Jesse bejelenti az anyjának, hogy reggelig öngyilkos lesz és szeretné, ha lefekvésig megbeszélhetnék az anyjával a legfontosabb dolgokat, amire Thelmanak oda kell majd figyelnie, hogy ne borítsa fel nagyon az életét Jesse hiánya. A történet további része tulajdonképpen a két szereplő közti beszélgtésből áll, amelyben Thelma előszőr megpróbálja lebeszélni Jesset, majd kiváncsi az érveire, a motivációjára, és ahogy halad előre a kétszereplős dráma, úgy derül ki egyre több információ a kettőjük közös életéből.

A filmet múlt héten fedeztem fel, éjszakai TV-szörfözés közben, a címe: ‘night mother és Sissy Spacek meg Ann Bancroft játszanak benne. Pirulva, de bevallom első ránézésre, szemüveg nélkül, azt hittem Ellen Burstyn játszik és nem Ann Bancroft, de aztán minden kiderült.

A drámát Norma Marshall írta és 1983-ban Pullitzer díjat kapott érte. Első Broadwayes feldogozásában Kathy Bates játsza Jesse-t és Anna Pitoniak játsza Thelma-t (Mamat). 4 Toni díjra volt jelölve az előadás és ugyanezzel a szereposztással játszották még néhány színházban. Tom Moore, aki a színdarabot rendezte, 1986-ban filmet rendezett a drámából, Sissy Spacek-kel és Ann Bancroft-tal. A film közelről sem alkotott akkora sikert, mint a dráma, a leírt láthatatlan szereplők itt megjelennek, ennek ellenére a dráma hangulatát, szerintem elég sikeresen áthozza.

Fordulok most kérésemmel azokhoz, kik érdekeltek film- és színház témában, szükségem lenne vagy a filmre, vagy a drámára, vagy a szövegkönyvre, különösen szeretném a szöveget magyarul is megkapni, illetve érdekelne, hogy tud-e valaki róla, hogy magyar, vagy román környezetbe színpadra vitték a darabot? Előre is köszönet az esetleges válaszokért.

24. bejegyzés a paradicsomról

A tömbháznak két lépcsőháza volt. A lépcsőházak között az elsőn lakó, alkoholista, idegbeteg, boszorkány-gonosz (ld. Kücsük) alig 100-nak kinéző néni kertecskéje volt, ami miatt nem lehetett nyugodtan játszani,mert a terasza pont az udvarra nézett és állnadóan rikácsolt nekünk. A két lépcsőházat betonjárda, barátságok, közös emlékek, ellenségeskedések és konkurencia kötötte össze. A járda túloldalán volt a zöld övezet, egy része gondosan ápolt, fákkal díszített, a másik burjános, de hintás. A zöld övezet mögött a garázsok hátai. Az egyikre egyszer felnyomott egy lány, aki korban mellettem, testben fölöttem és agyban alattam állt. Egy tulajdonság fölöttem és elcsattant életem első velem egykorú pofonja, mert egy másikban alattam és nehezen bírta.

A két lépcsőház markánsan A és B lépcsőház volt. Ez nem csak megnevezés kérdése, ez életforma volt. Az A lépcsőház földszintjén lakott a pedantéria és a hisztéria matrónája, görcsösen vigyázva, hogy ha valaha a Román Kommunista Párt Lépcsőház Ellenőrző Bizottsága arra látogatna, majd később a Szabad és Nyílt Versenyt Ellenőrző Bizottság tagjai arra látogatnának, hát mindig minden csillogjon. A B lépcsőház földszintjén csak a Harcsa lakott, akiről soha nem tudtam, hogy kedvelem-e vagy sem, olyan fura illat volt a lakásukban, de kedves gyermekei és felesége volt.

Az A lépcsőházban voltak úri románok, a volt legjobb barátnőm, mígnem Svájcba hagyott el engem, a bizsnicár a legstílebb nővel, a férjetlen az apátlanokkal, a sokgyermekes, ahonnan aztán újabb legjobb barátok lettek. És a művész, a művész gyermekekkel, akik tudták mozgatni a fülüket, ami igen hasznos volt kemszezés közben.

A B-ben lakott szétzilált, nyomorú, sokgyermekes román, az orvosok gyöngye, egész medikacsaláddal, fogadott kishúgom, a sütemények koronázatlan öreganyja, a sznob aranykeresztes, aki velünk javítatta éjjel 2kor a videóját, a felületes jólnevelt, a legzavarosabb a sok gyermekkel és lehetetlen nevekkel, a gonosz boszorkány, az idegbeteg és alkoholista, egy kedvessel és két borzasztóval, akit gyakran megmentett a jóapám és végül, mi magunk, 4 fősen.

A tisztes családok még jólnevelt gyermekei memóriaszerűen +/- 2 év eltéréssel egy korosztályt képeztek. Az udvaron játszani jó és órákig lehet könyörögni üvöltöző anyukáknak, hogy mindjárt megyünk ebédelni, csak még ezt...., vagy csak azt.....

Nyáron lenn éltünk. Az A lépcsőház, lévén tisztább, gondozottabb, befogadóképesebb volt és a barátaim is inkább onnan voltak. A B-seket kicsit lenéztük és a királynőt is mindig én játszottam.

Az anyák minden délután, hazaérve tömött tasakokkal, zacskókkal, táskákkal, telefon nélkül, ott álltak meg az A lépcsőház bejáratánál,mert mi ott voltunk. Puszi, két hogy vagytok, az ebédidő bejelentése és mentek volna is tovább. Soha anyuka úgy nem hagyta el az udvart hazafele, hogy valami ki ne került volna a szatyrából. Almát, körtét, epret, cseresznyét, kiscsokit kéregettünk.

Meg paradicsomot. Mert a legjobb érzés volt a friss paradicsomot kihalászni a tasakból, annyit, hogy mindenkinek jusson, aztán, persze, meg nem mosni, és csak úgy majszolni befelé, mint az almát. Egészbe pusztítani, a játékot halasztani, a gumizást, hétkövezést, a komasszonyozást, kemszet, vagy babázást. Amíg a paradicsom tartott, csend volt. Aztán játék és újabb anyuka, újabb szatyor, újabb csend. Sok-sok nyáron keresztül.

Civilizációs fejlődésem utóbbi néhány évében lehetőleg apró darabokra vágom, ízlés szerint ízesítem, tetszés szerint villával vagy kézzel eszem a paradicsomot. Tegnapelőtt este úgy alakult, hogy mosdatlanul, egyben kellett körberágni a paradicsomot, vigyázva, hogy meddig csöpög, szürcsölni, vegignyalogatni mind a tíz ujjam és átélni újra az össze nyarat az udvaron, az anyukákat, a puszikat, a veszekedésket, 15 évet egy meghatározó környezetből.

23. bejegyzés a kicsinyességről

Valahogy nem jutok oda, hogy néhány kedves elgondolásomat megírjam, mert állandóan történik valami ebben a bántóan szűk blogtérben, ami kifordítja sekélyes világunkat a négy sarkából és hirtelen az élet és az emberi lelkek nagy tudójává tesz bennünket. Hadd lépjek be én is a körbe.......igen-biza.

Első reakciómba csak kacarásztam és heherésztem. Aztán elgondolkodtam. Aztán kacarásztam és heherésztem. Aztán most már el is keseredtem. És nekem Tihi meg Ákos is jó barátaim. És amit Ákos (Öcsike) csinált az egy példátlan esete annak, amikor a bélyeg visszanyal. A sok felháborodásban és sok támadásban-védésben talán egyetlen egyszer láttam elhangzani, hogy MI 1047szer kattintottunk be erre a bejegyzésre, holott, pl. az egologon világosan látszik, hogy nincs több szöveg. És mégis rákatt. Aztán ott benn fortyogunk.

Legtöbb 15 bekattintás éri azt a bejegyzést, ami filmekről, könyvekről, zenéről, aktuál-politikáról, fotókról, színházról, előadásokról, személyes élményekről szól. Aztan 20 fölé emelkedik ha van benne személyeskedés, gonoszság és szex. És 1047 bekatt egyetlen egy mondatért, ami a tetejében nem is Tihamérről, mint emberről szól. Ez rólunk, mint emberekről szól. Hogy milyen kis kicsinyes, szűklátókörű, szenzációéhes, kárörvendő banda vagyunk. Azt hiszem, mindent bebizonyított, amit akart. Czika Tihamér? Hát őszintén. Mit kellett volna írjon? Timó anyja picsája? Senki nem katt rá. Nelli anyja picsája? Megreped a monitor. Emőke anyja picsája? Szakszervezet alakulna a védelmébe, és így tovább. Olyan nevet kellett választani a mi tesztelésünkre, ami megosztja a közönséget és amivel kellőképp foglalkozunk. Ellentmondásos figura. És lám, színt vallottunk.

Nagyon sajnálom Tihamért. Meggyőződésem, hogy nem érdemli ezt és haragszom azokra, akik az ő személyét szidják, tisztelem azokat, akik vitába szállnak vele a feldobott témákról. Az az Ákos, akit én ismerek nem egy ilyen mondatban nyilvánítaná ki nemtetszését Tihamérrel szemben. Ellenben, az a sok genny, amit ez az egyetlen kicsi mondat kiváltott (tisztelet persze annak a kis rétegnek), hát az nekem is sok. És azt már nem Ákos írta.

Kisbetűs megjegyzés:

1. nem tudom, hogy tényleg 1047 bekatt volt-e, vagy csak rendszer buhera, mindenképp több, mint az átlag.

2. Nelli, Emőke, semmi személyes, csak ti jutottatok eszembe a sokat olvasott és kedvelt blogok kategóriájában.