kedd, szeptember 11, 2007

60. bejegyzés a csapongó gondolatokról

Néha B.-vel megyek le a dombon. Régen nagyon sokat beszélgettünk és a dombon való lesétálás visszahoz kicsit azokból az időkből. Nagy ötleteket szoktunk ilyenkor megfogalmazni, szabadalmaztatunk nagy gondolatokat. Egy vicces purparlé következtében egy nap arról ötleteltünk, hogy létrehoznánk a www.erdelyfrusztraltja.eu honlapot. Nem volt ennyire nevesítve, de a célja és lényege abban állt, hogy felmérést készítünk, ki az erdélyi vagy romániai magyar közéleti személyiségekből a legfrusztáltabb. Lehetne szavazni a top 5 legfrusztráltabb emberre, vagy top 3 nőre és top 3 férfira. Aztán lehetne indokolni is a frusztráltságot. Legörgetős megoldásban lehetne választani több opció közül, ha egy sem tetszik, beírhatsz valamit az egyéb kategóriába. Sajnálatos, hogy egyikünk sem tud honlapot készíteni.

Legutóbbi lesétálásunkkor különböző forradalmasító termékeket akartunk szabadalmaztatni. Egyike ezeknek a kódleolvasó asztal kocsmákban. Lényege, hogy a kis leolvasó készülék be van szerelve az asztalba, jön a pincér, elhúzza fölötte a terméket, a gép meg memorizálja azt. Így könnyedén el lehet kerülni, hogy húszadik temesvárijukat fogyasztó ösztöndíjas egyetemisták forgó nyelvvel és ölelgetve a pincérnőt próbálják meg bebizonyítani, hogy ők valójában csak tízet ittak, a többi tévedés volt. A változékony időre való tekintettel kitaláltuk a hőszabályzós dzsekit, melynek lényege, hogy ha kisüt a nap, akkor elindul a dzseki belső légkondija, ha beborul, akkor elindul a fűtési rendszere. Így el lehet kerülni, hogy egy órás séta alatt háromszor kelljen levenni, majd újra felvenni a kabátot. B. szerint a japánok már dolgoznak ezen. Minden idők legnagyobb üzleti ötletének tartom rég dédelgetett vágyamat, a katolikus egyház privatizációját, pontosabban magánkézbe való kerülését, ahol én vagyok a magánkéz és mondjuk a pápa lehet a cég informáls líderje, valami bíboros lenne a menedzser és hát továbbá kidolgozni az egész rendszert.

Hajnalban álmomban szeretőm volt, akivel úgy viselkedtünk, mintha tíz éve házasok lennénk, ritka kínos volt, a szerető nem házastárs.

Fél délelőtt iwiw ismerősöket néztem. Korosztályom jelentős százaléka férjhez ment, megnősült, gyermekeik vannak. Kitört rajtam a kapuzárási pánik. Ami természetesen nevetséges, tekintve zsenge koromat, mégis, hol elgyengültem, hol felháborodtam, olyan ismerőseim keltek el, akikről sosem, de én hiszem a legmélyebben, hogy mindenki, akit megérdemel és a párját is megtalálja.

Néhány hete felhív egy kedves barátom, hónapok óta nem beszélgettünk. Nagyon hivatalosan közli velem a találkozó időpontját, megjelenek, ő nektárt iszik, én sört. Meséli, hogy esküvőbe megy a hétvégén, az első szerelme megy férjhez. Nem tudja hogy kezelje. Fura érzései vannak, mégiscsak az első szerelme volt. Mosolygok rajta, nem sejtve, hogy én is átesek hasonló beszélgetésen.

Életem első, nagy, igazán nagy szerelmével beszélgetek a messengeren. Nagyon kedvelem a barátnőjét, mosolyogva jegyeztem meg, milyen szép gyermekeik lesznek. Meséli, hogy alakul az élete, szeretné feleségül venni a barátnőjét a közeljövőben. Nyíltan kérdem tőle, meghív-e, nagyon szeretnék ott lenni, főként, mert évekig aggódtam, hogy egy más lányt vesz el. Őszintén mondja, nem tudja. Nem firtatom, nem is várom el, nem olyan a helyzet, hogy megsértődnék, ha nem hívna, csak jólesne látnom. Én is férjhez akartam anno menni hozzá.

Nemsokára munkahelyet váltok és holnap leszek 25 éves.